Ikonikus török közszereplők 1. rész: Bülent Ersoy


Arra gondoltam, hogy időről időre érdemes – és remélhetőleg érdekes – lenne beszámolnom olyan személyiségekről, akik meghatározó alakjai a mai modern török társadalomnak. Ebbe a kategóriába természetesen nemcsak azok az emberek tartoznak, akik tudatosan és aktívan tettek vagy tesznek valamit azért (esetleg éppen az ellen), hogy Törökország gazdaságpolitikailag eljusson arra a szintre, ahol most van; hanem azok is, akik mindeközben szórakoztatják a népet. Mint például Bülent Ersoy.

Bülent Ersoy egy erőteljes hanggal megáldott énekesnő, aki nem mellékesen férfinak született, mégpedig 1953-ban. A karrierje kezdetén még ilyen volt:
fiatal bülent ersoy

Tavaly decemberben megjelent róla egy írás az egyik világszerte híres internetes portál amerikai oldalán, amit itt elolvashatnak az angolul értők.

A cikk szerint a rajongói által Dívának becézett énekes(nő) egy angliai kórházban operáltatta magát nővé abban az időszakban, amikor ilyesmire Törökországban még gondolni sem mertek. Már ezelőtt is megjelent a nyilvánosság előtt női ruhában. Egy ilyen alkalommal valahogy előbukkant a melle (mellkasa?) is, ami után 45 napra börtönbe került közszeméremsértés vádjával. Az operáció után évekig külföldön élt és dolgozott, mindeközben pedig azért pereskedett a török kormánnyal, hogy hivatalosan is elfogadtassa magát nőként, és szabadon felléphessen a nagyközönség előtt.

Miután lezárult ez a viharos időszak, Bülent Ersoy visszatért szülőhazájába, és szépen lassan a mindennapi élet részévé vált. Beszélgetős müsorok vendége lett, minden nap más színpadon és TV csatornán bukkant fel.

Manapság egyébként így néz ki:
bülent ersoy

Személy szerint nem tartom rossz dolognak, hogy a Dívát nemcsak, hogy elfogadta a török társadalom, hanem szinte egyöntetűen rajong érte, azt viszont furcsának találom, hogy amíg a homoszexuálisokat a mai napig megbélyegzik és kiközösítik az ország nagy részén, Bülent Ersoy szerelmi életéről és legújabb fiatal jegyeseiről szinte minden pletykaműsor rendszeresen beszámol. Igaz, ami igaz, a hölgy dühkitöréseivel, híres emberekkel folytatott vitáival, kihívó sminkjeivel és ruháival, valamint pikáns történeteivel mindent megtesz azért, hogy folyamatosan a figyelem központjában legyen. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a következő fénykép-összeállítás.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A képek forrása: internet

Kappadókiától Pamukkáleig (videó)


Leonardo Dalessandri olasz rendező 20 nap alatt 3500 km-t tett meg Törökországban, és egy magával ragadó kisfilmben örökítette meg az utazása során őt ért élményeket.

A videóról készített képeket is érdemes megnézni.

Screen Shot 2014-12-28 at 5.06.45 PM
Screen Shot 2014-12-28 at 5.18.28 PM Bővebben…

Határtalan ország (videó)


Az egyik bank ezzel a jópofa reklámfilmmel ajánlja szolgáltatásait, melyben bemutat egy párat a törökökre jellemző tulajdonságokból. Ez persze csak a jéghegy csúcsa, de ízelítőnek nem rossz.

“Mi nem kedveljük a hétköznapi dolgokat. Az itt élők képesek az összes határt átlépni. Ez a határokat nem ismerő emberek országa. Az örömünk is határtalan, a bánatunk is. Ha viccelünk, az így tesszük… Így egyezünk meg az alkudozás végén… Csak nálunk van ilyen vendégszeretet, ilyen segítőkészség… Az étvágyunk is határtalan, a nagylelkűségünk is. A képzelőerőnk végtelen, a kreativitásunk mindenkiénél nagyobb. Mindez másoknak túlzásnak tűnhet, szélsőségesnek tekinthetnek minket. De mi ezt az országot, a minket egyedivé tevő összes tulajdonságáért határtalanul szeretettel szeretjük.”

THY reklam

A világ legtöbb országába járatokat indító THY török légitársaság következő reklámja is nagyon jól sikerült. Ebben négy kis barát nézi a felettük nap mint nap elszálló repülőgépeket, és arról ábrándoznak, hogy egyszer majd náluk is landol egy, ha nagyon akarják.

A kép forrása: haber8.

Boldog(?) pedagógus napot Törökország!


Épp a vasárnapi újság egyik mellékletét készültem elfogyasztani a reggeli tejeskávém mellé, amikor az annak címlapján lévő mélyvörös, diónagyságú betűk ráébresztettek arra, hogy ma, november 24-én tartják a pedagógus napot Törökországban. Ilyenkor a napilapokat ellepik a szebbnél szebb virágcsokrokról készült képek és megható idézetek lengik be a közösségi oldalakat. Ennek ellenére én úgy gondoltam, hogy jókívánságokkal való dobálózás helyett inkább kihasználom ezt az alkalmat arra, hogy elmondjak nektek egy történetet.

A minap épp az utolsó simításokat hajtottam végre a vacsorán, amikor a férjem csengetése kiugrasztott a tűzhely mellől. Tűkön állva vártam, hogy felérjen a harmadikra, és megbeszéljük, hogy kinek milyen napja volt, de sajnos nem sikerült rögtön kikérdeznem, mert éppen telefonon beszélt… és beszélt, és beszélt, és még többet beszélt. Egy óráig fel-alá járkált a lakásban, egy ismerősét próbálta nyugtatgatni.

Miközben megettük a felmelegített vacsorát, megtudtam, hogy a férjem egyik munkatársa nagyon rossz passzban van, mert már fél éve nem látta a feleségét. Nem vesztek össze, nem váltak el. A nőt csupán kihelyezte a munkahelye keletre. Munkahely alatt itt most állam bácsit kell érteni, a nő ugyanis tanár.

Bővebben…

Dergin Tokmak: A mankókkal táncoló (videó)


tokmak1

A Németországban, török szülőktől született Dergin Tokmak napjai nagy részét tolószékben tölti, mert pici gyerekként egy betegség következtében részlegesen lebénult. És bár ettől kezdve fizikailag korlátozva volt, az álmai továbbra is szárnyaltak.

12 évesen elkezdett break táncolni, majd összeállt négy másik fiatallal, akikkel fellépett több német TV adásban is. 2004-ben pedig a Cirque Du Soleil egyik előadójaként mutatkozott be, akikkel utána körbeutazta a világot.

Azt mondanom sem kell, hogy az évek során Dergin rengeteg, nem csak mozgáskorlátozott ember példaképévé nőtte ki magát, dokumentumfilmek készültek róla és tavaly egy könyve is megjelent.


Bővebben…

Milas város magyar házairól (képekkel és videókkal)


Törökország dél-nyugati partján, a Bodrum, Muğla és Aydın nevű, méltán híres török turistaközpontok által alkotott háromszög közepén fekszik Milas városa, becenevén Napfényország. Itt tálalhatóak a magyar házak (törökül Macar evleri), melyeket az 1920-as években itt élő, tehetősebb török családok által megbízott magyar építészek készítettek, akiknek neve sajnos ismeretlen.

Az elsőként felépült, citrusfákkal körülvett magyar ház a mostani Köztársaság úton (törökül Cumhuriyet Caddesi) foglal helyet. A Madam Murat házként is emlegetett épületet a tervező az első tulajdonos, egy török-francia házaspár története által megihletve készítette. A pár unokája egyébként a mai napig a Franciaországból hozatott bútorokkal berendezett házban él, és folytatja a nagyszülei által elkezdett vállalkozást. A család által előállított olívaolaj a nagymama nevét viseli.

Bővebben…

Az élet megosztva szép


A következőkben egy pár videót szeretnék veletek megosztani.

Ebben a szerintem jól sikerült reklámban egy török gyártmányú ablakot igyekeznek rásózni a hazaszerető emberekre. A klipben bemutatják az ország különböző pontjain egész évben fellelhető 4 évszakot, és az azokkal járó természeti szélsőségeket is kiálló terméket. A havas jeleneteket Kars-ban és Ardahan-ban forgatták, az esős pillanatok Rize-ből és Trabzon-ból valók, a szelet Foca-ban, Çeşme-ben és Bozcaada-ban kapták lencsevégre, a napsütést pedig Antalya-ban és Patara-ban örökítették meg. A nagyvárosi képek természetesen Isztambulban készültek.

Bővebben…

Sertab Erener – Everyway that I can


Egy régi, ma már klasszikusnak számító dal azokból az időkből, amikor egész Európa Tarkan cuppogásától és egyéb törökös dallamoktól volt hangos. Sertab Erener énekesnő ezzel a számmal a 2003-as Eurovíziós dalfesztiválon az első helyen végzett. Utólag is gratulálunk neki.

Şöhret yolları ve Hugh Jackman hakkinda


Lássatok csodát, az új Lipton jeges tea reklámban Budapesten futkározik Hugh Jackman.

Törökül:

Macarlar sadece yeni şeyleri icat etmeyi değil, eğlenceyi de severler. Bugüne kadar Macaristan ondan fazla Oscar ödülü kazandı.

Film dünyasında başarılı olmak için maalesef sadece hayalperestlik yeterli değil, çok çalışmak da lazım. Bunu Die Hard, Rambo ve Terminator filmerin Macar yapımcısı, Andrew G. Vajna (Vajna András György) da çok iyi biliyor. O Hollywood kariyerine kuaför ve perukçu olarak başladı.

Paramount logoŞunlara inanmak Macar olmama rağmen benim için de zor: Fox Film Corporation’un (sonra Twentieth Century – Fox Studios) ve Paramount Pictures’ün kurucuları de Macardı.
William Fox (Fried Vilmos) çocukken, Adolph Zukor (Cukor Adolf) 16 yaşındayken, hayallerini gerçekleştirmek için gitti Amerika’ya.

Macaristan’da yıl boyunca Avrupalı ve Amerikan filmlerinin, reklamların ve kliplerin çoğu çekilir. Mesela: Cyrano de Bergerac, Herşey Çok Güzel Olacak, I Spy, 8mm, Hellboy2, Pillars of the Earth ya da Season of the Witch. Bü yüzden Budapeşte’deyken çok dikkat etmelisiniz, çünkü sokaklarda her saniyede Hollywood yıldızlarını görebilirsiniz. Son zamanlarda Lipton reklamları için Hugh Jackman da oralarda koşuyor.

Tüzes Anatólia Video: Török orientális táncegyüttes


Tüzes Anatólia: Orientális táncegyüttes Törökországból

Tüzes Anatólia: Orientális táncegyüttes Törökországból

Az Anatólia Tüze (angolul Fire of Anatolia, törökül Anadolu Ateşi) tánccsoport Mustafa Erdoğan vezetésével alakult 1999-ben. Az együttes szinte egész évben tart bemutatókat Törökország különböző pontjain, és külföldön is rendszeresen megfordulnak.

A csoport sokszínű népies dallamokkal (a misztikus arabostól az ismerős balkániig) aláfestett, meghatározó történelmi események vagy szakaszok által ihletett előadásai világszerte híresek. Ha tervezitek, hogy Törökországba jöttök nyaralni, mindenképp vessetek egy pillantást az együttes honlapjára, hátha sikerül elcsípni egy fellépésüket.

Nézd meg a többi képet és a videót!

Bővebben…

Az élet megy tovább: Új török sorozat!


Holnap kerül az egyik törökországi TV-csatorna képernyőjére a legújabb helyi szappanopera. A sorozatot népszerűsítő kisfilmek már egy jó ideje fel-felbukkannak a helyi médiában. Egy hónappal ezelőtt megalakult a facebookos rajongói oldal is, ahol több százan várják türelmetlenül az első rész bemutatását. Már csak egy napot kell aludni, hogy a viszonylag elszigetelt nagyvárosiak és itt élő külföldiek is közelről nyerjenek betekintést abba, hogy milyen az élet az itteni kisvárosi és falusi közösségekben.

“Benim adım hayat. 15 yaşındayım kocam 70 yaşında üzerimdeki gelinliğim değil, benim kefenimdir.”
Türkiye’de her iki kadından biri 18 yaş ve altında evlendirilmektedir. 2 milyon fazla kızımız başlık parası için satılmıştır.

A fordítás:

Bővebben…

Földrengés Kelet-Törökországban (videó)


A reggeli híreket szinte kizárólag a tegnap Van város közelében történt földrengés uralja, melynek erőssége különböző források szerint 6,6 és 7,8 között volt. Több ezer ember érintett, a halálos áldozatok száma már 200 feletti. Az elsőként segítséget nyújtók között Magyarországot is említi a híradó.

Földrengés Kelet-TörökországbanFénykép forrása: Zaman Online.

Hadise-től Süperman és egyéb dalok


Az Eurovíziós Dalfesztivált is megjárt, Belgiumban született, de Törökországban is nagyon népszerű Hadise előadásában hallhatunk egy kis ízelítőt a manapság aktuális török popslágerekből.

Törökország az Eurovíziós Dalfesztiválon

Hadise török énekesnő

Süperman klip és dalszöveg:

Bővebben…

Geçmiş olsun: Hülya Avşar rajongóknak (videó)


Hülya Avşar évtizedek óta a török pop egyik meghatározó személyisége, mellesleg a Csillag születik törökországi verziójának egyik zsűritagja.

Legutóbbi dala erősen megosztja a közönséget. Neked bejön? A “Geçmis olsun” egyébként törökül jobbulást jelent. Akkor is szoktak használni, ha valami rossz történik az emberrel, amolyan együttérzésképpen.

A dal röviden arról szól, hogy mivel nem jövünk ki, sok megoldatlan problémánk van, te engem soha nem értettel meg, inkább csak tűnj el az életemből. “Mostantól minden általad vett levegő az én ajándékom.”

Török pop slágerek

Még több Hülya Avşar videó:
Bővebben…

Népies dalok és természetet szerető művészek


A következő videók a Zenélj a természetért (Doğa için çal) elnevezésű mozgalom keretében jöttek létre azért, hogy felhívják a figyelmet a környezettudatos életmód fontosságára. A népies dalokat és régi török filmzenéket az ország és a világ különböző pontjain élő zenészek és énekesek előadásában hallhatjuk. Fogadjátok szeretettel!

Divane Aşık Gibi
45 előadó

Bővebben…