Sokkban a törökországi amerikai közösség

Ti mit gondoltok, ha azzal kezdem, hogy tegnap halál közeli élményben volt részem, akkor az túlságosan hatásvadász? Na, majd meglátjuk!

Utoljára frissítve: Február 3. (22:25)

Szóval 2013. február elsején, péntek délután (török idő szerint) 1 óra 13 perckor egy önmagát is feláldozó merénylő közreműködésével megint robbantás volt Ankarában, az amerikai nagykövetség egyik bejáratánál. Annak ellenére, hogy ketten meghaltak, és többen megsebesültek, a hír nem igazán köszön vissza a magyar sajtóban. Ha pedig igen, akkor is tévesen. Az Origón például azt írják, hogy (péntek délután helyett) csütörtök délelőtt történt a robbantás. Kedves origós munkatársak, nem tudom pontosan, hogy milyen forrást használnak, de nem ártana átváltani egy megbízhatóbbra. Rengeteg olyan magyar él Törökországban, aki kiválóan beszéli a nyelvet, és nem veti meg a tisztességes munkát sem – esetleg lehetne őket szponzorálni.

Közel-keleti pillanatképek: Lángokban az arab világ

Máig emlékszem arra a napra, amikor ledőltek a Világkereskedelmi Központ tornyai. Az persze máig vitatott, hogy vajon az amerikai kormány, a világ vezetőiből álló Illuminati vagy egy afganisztáni barlangban élő mindenre elszánt terrorista volt az incidens hátterében. Ez viszont nem változtat azon, hogy a tőlünk távol történő dolgok is erőteljesen tudják befolyásolni a mindennapi életünket.

Az épp aktuális terrorista tevékenységekről a médiának köszönhetően szinte azonnal értesülhetünk, és a politikusok is szívesen emlegetik a szeptember 11-ei szerencsétlenséget, amikor alapvető szabadságjogokat sértő törvényeket szeretnének beiktatni. Na de most nem is ez a lényeg.

Az elmúlt évek során rengeteg külföldivel találkoztam.  Az első pár hónapban például tucatnyi afgán fiatallal jártam nyelviskolába. Soha nem fogom elfelejteni a padtársam könnyben úszó szemeit, ahogy arról mesélt, mennyire hiányzik neki a családja, és hogy alig várja, hogy gyógyszerészként végezve hazatérhessen. Mivel a háború után az afganisztáni közoktatási rendszer (is) romokban állt, a tehetősebb szülőkkel rendelkező fiatalok családjukat hátrahagyva Törökországba jöttek tanulni. Osztálytársaim többsége egy éves nyelvi előkészítő után az orvosi egyetemen folytatta tanulmányait, hogy diplomát szerezve visszatérjen hazájába.