“Zajlik itt az élet kérem szépen, de azért gyorsan repüljünk vissza egy hónapot az időben, szóval: július 20.
Élt egyszer egy próféta, Mohamednek hívták és Allah őt szemelte ki igéinek hirdetésére, már ahogy ez a jelentősebb vallásoknál lenni szokott. Ez a derék muzulmán egy aszályosabb hónapban fogta magát és felvonult egy hegyre elmélkedni és böjtölni, amikor Allah az égből kezébe nyomta a Koránt. Ezt a mérföldkövet az iszlám vallásban a Ramadannal ünneplik, ami nem kevesebb, mint egy kerek hónapig tart és jó esetben lelki megtisztulást eredményez a hosszú böjt során. Ezalatt a szent ünnep alatt tartózkodni kell az evéstől-ivástól (napkeltétől napnyugtáig), illetve minden nemi érintkezéstől, erőszaktól, irigységtől, szóval fel van adva a lecke rendesen. Persze a szabályok alól felmentést kapnak a 14 év alatti gyerkőcök, a terhes anyák, a betegek, az utazók és annak ellenére hogy ez az 1 hónap a békét is hirdeti, a harcban álló katonák. Ki-ki vonja le a következtetéseket.
Nos, én már rutinos sivatagi rókának számítok, szám szerint az ötödik Ramadant volt szerencsém végig asszisztálni itt a homokozóban. Jött is a szokásos levél a cégtől, melyben le voltak fektetve a “játékszabályok” arra vonatkozóan, hogy miként viselkedjen az “egyéb vallású” halandó. Röviden: “ne egyél-igyál-dohányozz-rágózz nyílt terepen, ne öltözködj kihívóan, légy tekintettel muzulmán kollégáidra, ne bulizz, ne hallgass zenét”. Igazából a legjobb ha bezárod magad a négy fal közé. Ámen. Megmondom őszintén egyáltalán nem esett nehezemre betartani a szabályokat. Itt inkább a “friss húsnak” számító sztyuvellinák hőzöngtek: “mi az hogy nem lehet bulizni menni?!?!”, “na nemár hogy 1 hónapig eltűnik habibi”. Ja, hát igen, akinek arab pasija van az készüljön fel, hogy a hirtelenjében hithű muzulmánná avanzsálódott Yousef, Ahmed és Mohammed 30 napra felszívódik és álszenten térdre rogyadozik az imaszőnyegen napjában ötször. De a kevésbé ortodox fajtája hajlandó találkozni veled, viszont mindezt olyan óriási bűntudattal teszi, hogy azt nézni is rossz.
Kis poros metropoliszunkban napközben nem igen volt mozgás, az élet szemmel láthatóan leállt, boltok, üzletek, vendéglátóhelyek zárva. No de napnyugta után? Tyűűűűű, igazi vásáros hangulat, Bombay és Karachi ellepte az utcákat, ott vígadtak ők a füvön, a plázákban, mindenhol.