Azt vettem észre, hogy az utóbbi pár hónapban egyre több török újságban és weboldalon jelennek meg Magyarországgal kapcsolatos írások. Erre a jelenségre először nyáron figyeltem fel, amikor leginkább a migráns helyzettel kapcsolatban cikkezett országunkról a török sajtó.
Ekkor a híradások többsége szélsőjobbozta és fasisztázta a magyar kormányt és személy szerint Orbán Viktort is. Valamint kikérte magának, hogy míg Törökország több millió menekültet lát el, addig az európai országok pár százezer ember életét nem képesek megmenteni. Az indulatokat tovább szították a Magyarország határain felhúzott kerítések és a László Petra operatőr nő általi menekültgáncsolás. Ezek a hírek nemcsak Törökországot, hanem a világsajtót is bejárták.
A migráns témával én eddig nem foglalkoztam a blogon, és most is csak annyit szeretnék mondani, hogy szerintem ezt a jelenleg is zajló folyamatot akár népvándorlásnak is lehetne nevezni, amire már korábban is volt példa – és nagy valószínűség szerint a jövőben is lesz. Mert nemcsak a divat, hanem a történelem is ismétli önmagát.
A migrációt lehetetlen megállítani, bármennyire is akarja azt az ember. A tömegek mozgásának szabályozásával és korlátozásával persze lehet próbálkozni, de ha ez nincs jól megtervezve és előkészítve, akkor a végeredményt nem igazán nevezhetjük ideális (tehát minden érintett által elfogadott és valamilyen szinten kielégítő) megoldásnak.
Szerintem az sem meglepő, hogy a népmozgás erős indulatokat és érzelmeket vált ki még az amúgy nyugodtabb természetű, a többség által esetleg közömbösnek tartott emberekből is. Nyilván senki sem szereti, hogy ha egy általa befolyásolhatatlan külső tényező hirtelen a feje tetejére állítja a kemény és évekig tartó munkával kialakított életritmusát és megcincálja a személyes életterét. Senki sem szereti a drasztikus változásokat és a bizonytalanságot. És azt is megkockáztatom kijelenteni, hogy még a legbátrabb és legmagabiztosabb emberek is tartanak valamennyire az ismeretlentől.
Az úgynevezett globalizáció viszont mindezek ellenére már folyik egy ideje, ráadásul egyre gyorsabban. Az emberek vegyes házasságokat kötnek, nyelveket tanulnak, külföldre mennek nyaralni, hosszabb-rövidebb időre oda költöznek vagy csak oda fektetnek be. Keveredünk… Változik a környezetünk… Akkor is, ha ki sem tesszük a lábunkat a lakhelyünkről.
Manapság sokkal több és változatosabb információ, kulturális és vallási behatás, valamint nemzetiség ér el bennünket és ágyazódik bele a tudatalattinkba, mint valaha. És az ér el kifejezést itt most nem átvitt értelemben értem. Az említett dolgok és emberek fizikailag, érezhetően a mindennapjaink részévé válnak. Akkor is, ha nem akarjuk. Van hipergyors mobilnet, a szomszéd településen mecset vagy zsinagóga épül, albán fiú dolgozik a pékségben, dönert vagy gyrost kínál a bajuszos török bácsi, a határ mentén menekülttáborok épülnek, az utcán több a kéregető, amerikai vagy éppen kínai üzletemberekkel dolgozunk együtt. A felsorolást a végtelenségig lehetne folytatni, de nem érdemes.
Kedves olvasó! Hallottál már valaha a kulturális sokkról? Mert előfordulhat, hogy ebben szenvedsz. Ha nem te, akkor a szüleid, a szomszédod vagy egy ismerősöd. Attól függetlenül, hogy az illető nem külföldön él.
Mert olyan különös helyzet állt elő, hogy egy jó kis kultúrsokkért már nem kell elutazni Magyarországról. Ebből teljesen egyértelműen következik az, hogy a magyar ember már a saját otthonában is tud „turistáskodni”. Hogy valaki mennyire képes ezt az élményt valaki pozitívan vagy negatívan felfogni, az nagy mértékben függ a hozzáállásától.
Ha egy multikulturális élethelyzetbe kerülünk, az jobb esetben azt eredményezi, hogy toleránsabbak és türelmesebbek leszünk a számunkra ismeretlen vagy szokatlan dolgokkal szemben. Legalábbis, ha van erre elég energiánk. Tehát kívánok mindenkinek nemcsak boldogságot és egészséget, hanem erőt és energiát is a 2016-os évre.
Amúgy nem kell megijedni, a kultúrsokk nem egy halálos kór, viszont nem is túl kellemes. A mielőbbi kiheverésében talán segít Lafferthon Ágnes 2007-es alábbi írása.
„Maga a szó „kultúrsokk” azt sugallja, hogy egy bizonyos kultúrával való találkozás sokkoló hatással van ránk, ám a legtöbb esetben ez nem azonnal történik. Eleinte sokan egész kellemesen érzik magukat, sokszor hónapokkal később mennek át a sokkon, amikor már elmúlt a kezdeti varázs. A probléma az, hogy belefáradunk az „új” kultúra adaptálásába. A kultúrsokk hosszú lefolyású folyamat, nem egy-két hétig tart, hanem akár 6-9 hónapig is!
- szint: Pozitívan állunk hozzá mindenhez és jó humorérzékkel, a kultúrák közti különbségeket különlegesnek és érdekesnek tartjuk. Rengeteg új élményben van részünk.
- szint: Már viszonylag átfogó képet kaptunk az új környezetről, pozitív és negatív tapasztalatokat egyaránt szereztünk. A jó dolgok után már észrevesszük a rosszakat is, de ignoráljuk őket, igyekszünk csak a pozitív dolgokra koncentrálni.
- szint: Elkezdünk a negatív tapasztalatokra összpontosítani, ami eleinte érdekesen más volt, az most bosszantó és
- szint: Kezdjük megszokni a rossz és a jó dolgokat is, a környezetet.
- szint: Teljesen megszoktuk az ittlétet, megismertük a kultúrát, kialakítottuk mindennapi rutinunkat, baráti köreinket. Új hobbikra tettünk szert.
Az, hogy valaki mennyi idő alatt vészeli át mindezt, és mennyi időt tölt el az egyes szinteken, az függ az egyén alkalmazkodóképességétől, általános beállítódottságától (optimista vagy pesszimista, hirtelen haragú vagy inkább nyugodt, mennyire nyitott, könnyen köt-e új barátságokat, mennyire gyorsan tanul stb.).
Fontos megemlíteni azt is, hogy nem feltétlenül megy mindenki végig az összes szakaszon, és sokszor előfordul az is, hogy össze-vissza ugrál az ember a különböző szintek között.”
A kép forrása: ismeretlen
Lafferthon Ágnes teljes írását ide kattintva olvashatjátok el.
Nagy utazás 