Minden kezdet nehéz: A nappalitól a nyelviskoláig

Amikor 2008 nyarán Törökországba érkeztem, még nem beszéltem a nyelvet, amit később volt szerencsém intézményi keretek között elsajátítani. És ez bizony nagy előny. Persze vannak olyanok, akik azt mondják, ha külföldön él az ember, akkor nem feltétlenül kell nyelviskolába járnia ahhoz, hogy gyorsan megtanulja a nyelvet, elég a helyiekkel társalogni vagy intenzíven TV-t nézni.

Mivel én nem vagyok az a társasági ember, így nem álltam le idegenekkel beszélgetni, és tartózkodtam az oly gyakori meghívások elfogadásától is. Mint később kiderült, ezt jól tettem, hiszen akkoriban fogalmam sem volt a kulturális és gesztusbeli különbségekről. Vagy épp arról, hogy az itteniek sokszor nem csak a családjukkal, de a szomszédsággal és a barátokkal is szimbiózisban élnek. Erről nagyon sokat tudnék mesélni, és ígérem, hogy majd fogok is…

Az életfogytig tartó tanulásról: Sprehen zi dajcs?

A Nagy Utazás facebook oldalán már régebben beígértem egy pár írást a nyelvtanulásról és a nyelviskolás élményeimről. Ezeket jobb-későn-mint-soha alapon az elkövetkezendő hónapokban szépen lassan közkinccsé fogom tenni. Szóval vágjunk is bele!

Majdnem egy év (heti 5 napos) nyelviskolába járás és közel 5 hónap várakozás után nemrégen végre a kezembe vehettem az Ankarai Egyetem által kiállított felsőfokú török nyelvvizsga bizonyítványomat, ami a kinézetét tekintve leginkább az általános iskolában kapott okleveleimre hasonlít. Persze ha nyelvtanulásról van szó, amúgy sem a papír, hanem a tudás a lényeg.

Mivel a vizsgán tanár (akarva akaratlanul) tulajdonképpen a szánkba rágta a teszt helyes megoldásait, az nem volt valami nehéz, az ahhoz vezető út viszont annál inkább. De a török nyelvvel és a nyelviskolával való kapcsolatomról majd egy kicsit később ejtek szót.

Türkçe eriyor: Fógyókurán van a török nyelv

Az idegen nyelvek nagyon nagy népszerűségnek örvendenek Törökországban, ezért a külföldi szavak hihetetlen sebességgel épülnek be a törökbe. Sajnos a fiatalok körében gyorsan terjed az úgy nevezett msn-nyelv is, melynek köszönhetően egyre több szépséges török szó korcsosul el.

Ennek a folyamatnak a visszafordítására jött létre néhány évvel ezelőtt egy alternatív mozgalom, mely arra hívja fel a törökök figyelmét, hogy ha nem vigyáznak, bizony lassacskán elveszítik nyelvüket, kultúrájukat, nemzeti öntudatukat.

Manapság bizony nagyon elfoglaltak vagyunk, és nincs időnk SMS-írás vagy az internetes közösségi oldalakon való beszélgetés közben rendesen befejezni a szavakat. Egy kis lustasággal nincs is probléma, de a következetes és gátlástalan rövidítéseknek köszönhetően előfordulhat, hogy elfelejtünk helyesen írni, még akkor is, amikor ez szükséges lenne. Persze én is azt gondoltam, hogy ez velem nem történhet meg. De bizony tévedtem.

Bábeli rengeteg: Tessék inkább törökül beszélni!

Manapság nem nehéz nyelvtanulást segítő anyagokhoz hozzájutni. Az elektronikus szótárak a másodperc töredéke alatt kisegítik az embert, az interneten könnyedén találunk idegen nyelvű filmeket vagy sorozatokat, és azért nyelvtani szabályokról szóló írások is akadnak. A közösségi oldalaknak köszönhetően pedig egyszerű kapcsolatot teremteni akár a világ másik felén élőkkel is. Furcsa belegondolni, hogy anno mindez nem állt rendelkezésünkre.

Angol szakos gimnáziumi hallgatóként hosszú órákat töltöttem egy-két oldalnyi szöveg lefordításával, és bizony az iskolatáskám is több kilós nyelvkönyvektől volt nehéz. Nem volt könnyű felkészülni a nyelvvizsgákra sem, és a suli révén csak egyszer-kétszer volt lehetőségem angol anyanyelvű emberekkel beszélgetni. De minden tanulással töltött perc megérte.

Törökországba költözve az első pár évben szinte kizárólag csak angolul kommunikáltam. A férjemmel máig angolul beszélünk. Néha még egy-két angolul tanulni akaró török tanítványom is akad.

Az utcán, műanyag zacskóból parfümöt áruló gyerekek is alapból angolul próbálnak leszólítani, de erre már nem is reagálok. Ugyanis drasztikus lépés megtételére szántam el magam. Igyekszem házon kívül bojkottálni az angolt, és akkor is törökül válaszolok, ha angolul kérdeznek. Persze azt is mindig kiemelem, hogy én Magyarországról jöttem, nehogy orosznak nézzenek.

Tavaszi fáradtság: Az akcentusok lázadása

Már lassan 3 éve élek 3 nyelvet használva, aminek következtében néha nehézségekbe ütközöm.  A férjemmel angolul beszélünk, és túlnyomó részben ilyen nyelvű sorozatokat és filmeket is nézünk. Ha bevásárolni vagy ügyet intézni megyek, vagy a nyelviskola padjait koptatom, akkor a török van előtérben. Sokszor a tanfolyam után is órákat töltök feladatmegoldással, gyakorlással. A magyart viszont nagyon sokáig csak akkor használtam, amikor a családommal beszéltem.

Azelőtt soha nem gondoltam volna, hogy az ember képes elfelejteni az anyanyelvét. Pedig így van. A családtagoktól azt hallom, hogy már kezd akcentusom lenni, és sokszor azon kapom magam, hogy magyarul beszélve vagy írva keresem a megfelelő szavakat. Az is előfordul, hogy egy-egy mondat felénél elgondolkodom azon, hogy van-e egyáltalán annak értelme. Nagyon frusztrál, amikor nem tudom kifejezni magam az anyanyelvemen olyan szinten és mélységben, mint ahogy azt szeretném. Részben ezért is kezdtem el blogolni, ami sokat segített a helyzeten.

Az sem könnyíti meg a dolgomat, hogy a lakásban tálalható összes billentyűzet török, és nincs rajtuk feltüntetve a magyar abc-ben megtálalható összes betű. A problémát szerencsére enyhíti az automatikus helyesírás-ellenőrző, meg egy kis másolás-beillesztés, de azért így is többször át kell olvasnom a megírt bejegyzéseket, hogy kiküszöböljek minden hibát. De hiszem, hogy megéri ez a blog a sok erőfeszítést.