Egy kis multikulti – mert néha kénytelen vagyok kihúzni a fejemet a homokból

Azt vettem észre, hogy az utóbbi pár hónapban egyre több török újságban és weboldalon jelennek meg Magyarországgal kapcsolatos írások. Erre a jelenségre először nyáron figyeltem fel, amikor leginkább a migráns helyzettel kapcsolatban cikkezett országunkról a török sajtó.

Ekkor a híradások többsége szélsőjobbozta és fasisztázta a magyar kormányt és személy szerint Orbán Viktort is. Valamint kikérte magának, hogy míg Törökország több millió menekültet lát el, addig az európai országok pár százezer ember életét nem képesek megmenteni. Az indulatokat tovább szították a Magyarország határain felhúzott kerítések és a László Petra operatőr nő általi menekültgáncsolás. Ezek a hírek nemcsak Törökországot, hanem a világsajtót is bejárták.

A migráns témával én eddig nem foglalkoztam a blogon, és most is csak annyit szeretnék mondani, hogy szerintem ezt a jelenleg is zajló folyamatot akár népvándorlásnak is lehetne nevezni, amire már korábban is volt példa – és nagy valószínűség szerint a jövőben is lesz. Mert nemcsak a divat, hanem a történelem is ismétli önmagát.

A migrációt lehetetlen megállítani, bármennyire is akarja azt az ember. A tömegek mozgásának szabályozásával és korlátozásával persze lehet próbálkozni, de ha ez nincs jól megtervezve és előkészítve, akkor a végeredményt nem igazán nevezhetjük ideális (tehát minden érintett által elfogadott és valamilyen szinten kielégítő) megoldásnak.

Szerintem az sem meglepő, hogy a népmozgás erős indulatokat és érzelmeket vált ki még az amúgy nyugodtabb természetű, a többség által esetleg közömbösnek tartott emberekből is. Nyilván senki sem szereti, hogy ha egy általa befolyásolhatatlan külső tényező hirtelen a feje tetejére állítja a kemény és évekig tartó munkával kialakított életritmusát és megcincálja a személyes életterét. Senki sem szereti a drasztikus változásokat és a bizonytalanságot. És azt is megkockáztatom kijelenteni, hogy még a legbátrabb és legmagabiztosabb emberek is tartanak valamennyire az ismeretlentől.

Az úgynevezett globalizáció viszont mindezek ellenére már folyik egy ideje, ráadásul egyre gyorsabban. Az emberek vegyes házasságokat kötnek, nyelveket tanulnak, külföldre mennek nyaralni, hosszabb-rövidebb időre oda költöznek vagy csak oda fektetnek be. Keveredünk… Változik a környezetünk… Akkor is, ha ki sem tesszük a lábunkat a lakhelyünkről.

Manapság sokkal több és változatosabb információ, kulturális és vallási behatás, valamint nemzetiség ér el bennünket és ágyazódik bele a tudatalattinkba, mint valaha. És az ér el kifejezést itt most nem átvitt értelemben értem. Az említett dolgok és emberek fizikailag, érezhetően a mindennapjaink részévé válnak. Akkor is, ha nem akarjuk. Van hipergyors mobilnet, a szomszéd településen mecset vagy zsinagóga épül, albán fiú dolgozik a pékségben, dönert vagy gyrost kínál a bajuszos török bácsi, a határ mentén menekülttáborok épülnek, az utcán több a kéregető, amerikai vagy éppen kínai üzletemberekkel dolgozunk együtt. A felsorolást a végtelenségig lehetne folytatni, de nem érdemes.

Kedves olvasó! Hallottál már valaha a kulturális sokkról? Mert előfordulhat, hogy ebben szenvedsz. Ha nem te, akkor a szüleid, a szomszédod vagy egy ismerősöd. Attól függetlenül, hogy az illető nem külföldön él.

Mert olyan különös helyzet állt elő, hogy egy jó kis kultúrsokkért már nem kell elutazni Magyarországról. Ebből teljesen egyértelműen következik az, hogy a magyar ember már a saját otthonában is tud „turistáskodni”. Hogy valaki mennyire képes ezt az élményt valaki pozitívan vagy negatívan felfogni, az nagy mértékben függ a hozzáállásától.

Ha egy multikulturális élethelyzetbe kerülünk, az jobb esetben azt eredményezi, hogy toleránsabbak és türelmesebbek leszünk a számunkra ismeretlen vagy szokatlan dolgokkal szemben. Legalábbis, ha van erre elég energiánk. Tehát kívánok mindenkinek nemcsak boldogságot és egészséget, hanem erőt és energiát is a 2016-os évre.

Amúgy nem kell megijedni, a kultúrsokk nem egy halálos kór, viszont nem is túl kellemes. A mielőbbi kiheverésében talán segít Lafferthon Ágnes 2007-es alábbi írása.

„Maga a szó „kultúrsokk” azt sugallja, hogy egy bizonyos kultúrával való találkozás sokkoló hatással van ránk, ám a legtöbb esetben ez nem azonnal történik. Eleinte sokan egész kellemesen érzik magukat, sokszor hónapokkal később mennek át a sokkon, amikor már elmúlt a kezdeti varázs. A probléma az, hogy belefáradunk az „új” kultúra adaptálásába. A kultúrsokk hosszú lefolyású folyamat, nem egy-két hétig tart, hanem akár 6-9 hónapig is!

1. szint: Pozitívan állunk hozzá mindenhez és jó humorérzékkel, a kultúrák közti különbségeket különlegesnek és érdekesnek tartjuk. Rengeteg új élményben van részünk.
2. szint: Már viszonylag átfogó képet kaptunk az új környezetről, pozitív és negatív tapasztalatokat egyaránt szereztünk. A jó dolgok után már észrevesszük a rosszakat is, de ignoráljuk őket, igyekszünk csak a pozitív dolgokra koncentrálni.
3. szint: Elkezdünk a negatív tapasztalatokra összpontosítani, ami eleinte érdekesen más volt, az most bosszantó és
4. szint: Kezdjük megszokni a rossz és a jó dolgokat is, a környezetet.
5. szint: Teljesen megszoktuk az ittlétet, megismertük a kultúrát, kialakítottuk mindennapi rutinunkat, baráti köreinket. Új hobbikra tettünk szert.

Az, hogy valaki mennyi idő alatt vészeli át mindezt, és mennyi időt tölt el az egyes szinteken, az függ az egyén alkalmazkodóképességétől, általános beállítódottságától (optimista vagy pesszimista, hirtelen haragú vagy inkább nyugodt, mennyire nyitott, könnyen köt-e új barátságokat, mennyire gyorsan tanul stb.).

Fontos megemlíteni azt is, hogy nem feltétlenül megy mindenki végig az összes szakaszon, és sokszor előfordul az is, hogy össze-vissza ugrál az ember a különböző szintek között.”

A kép forrása: ismeretlen

Lafferthon Ágnes teljes írását ide kattintva olvashatjátok el.

Közel-keleti pillanatképek: Lángokban az arab világ

Máig emlékszem arra a napra, amikor ledőltek a Világkereskedelmi Központ tornyai. Az persze máig vitatott, hogy vajon az amerikai kormány, a világ vezetőiből álló Illuminati vagy egy afganisztáni barlangban élő mindenre elszánt terrorista volt az incidens hátterében. Ez viszont nem változtat azon, hogy a tőlünk távol történő dolgok is erőteljesen tudják befolyásolni a mindennapi életünket.

Az épp aktuális terrorista tevékenységekről a médiának köszönhetően szinte azonnal értesülhetünk, és a politikusok is szívesen emlegetik a szeptember 11-ei szerencsétlenséget, amikor alapvető szabadságjogokat sértő törvényeket szeretnének beiktatni. Na de most nem is ez a lényeg.

Az elmúlt évek során rengeteg külföldivel találkoztam.  Az első pár hónapban például tucatnyi afgán fiatallal jártam nyelviskolába. Soha nem fogom elfelejteni a padtársam könnyben úszó szemeit, ahogy arról mesélt, mennyire hiányzik neki a családja, és hogy alig várja, hogy gyógyszerészként végezve hazatérhessen. Mivel a háború után az afganisztáni közoktatási rendszer (is) romokban állt, a tehetősebb szülőkkel rendelkező fiatalok családjukat hátrahagyva Törökországba jöttek tanulni. Osztálytársaim többsége egy éves nyelvi előkészítő után az orvosi egyetemen folytatta tanulmányait, hogy diplomát szerezve visszatérjen hazájába.

Nincs kedved holnap inkább mellém ülni?

A múlt héten sikeresen letettem a középfokú török nyelvvizsgát. Mit mondjak, nem volt könnyű, csak 93 pontot szereztem. 🙂 Picit furcsa volt 4 hónap után elválni az osztálytársaktól és a tanároktól. Remélem, nemsokára lesz alkalmam visszatérni a felsőfokú tanfolyamra.

Több Törökországban élő ismerősömtől hallottam, hogy elég homogén osztályban tanultak a nyelviskolájukban, általában az arabok voltak többségben. Én nem panaszkodom, mert eddig voltak kóreai, kínai, ukrán, orosz, iraki, azeri, boszniai, afgán, palesztín, amerikai, ausztrál, német és algériai osztálytársaim. Máig hihetetlen számomra, hogy ilyen sok, különböző kultúrájú emberrel volt és van szerencsém megismerkedni. Kívánom, hogy ez minél több embernek megadasson.

Veled mi a helyzet? Szeretnél pár dolgot megtanulni törökül, de nem találsz megfelelő útiszótárt? Nem vagy biztos a kiejtésedben? Feladatokat keresel? Vess egy pillantást a blogon található nyelvleckékre. Vagy fordulj hozzám bizalommal, számlaképes vagyok és szoktam órákat adni.

Tavaszi fáradtság: Az akcentusok lázadása

Már lassan 3 éve élek 3 nyelvet használva, aminek következtében néha nehézségekbe ütközöm.  A férjemmel angolul beszélünk, és túlnyomó részben ilyen nyelvű sorozatokat és filmeket is nézünk. Ha bevásárolni vagy ügyet intézni megyek, vagy a nyelviskola padjait koptatom, akkor a török van előtérben. Sokszor a tanfolyam után is órákat töltök feladatmegoldással, gyakorlással. A magyart viszont nagyon sokáig csak akkor használtam, amikor a családommal beszéltem.

Azelőtt soha nem gondoltam volna, hogy az ember képes elfelejteni az anyanyelvét. Pedig így van. A családtagoktól azt hallom, hogy már kezd akcentusom lenni, és sokszor azon kapom magam, hogy magyarul beszélve vagy írva keresem a megfelelő szavakat. Az is előfordul, hogy egy-egy mondat felénél elgondolkodom azon, hogy van-e egyáltalán annak értelme. Nagyon frusztrál, amikor nem tudom kifejezni magam az anyanyelvemen olyan szinten és mélységben, mint ahogy azt szeretném. Részben ezért is kezdtem el blogolni, ami sokat segített a helyzeten.

Az sem könnyíti meg a dolgomat, hogy a lakásban tálalható összes billentyűzet török, és nincs rajtuk feltüntetve a magyar abc-ben megtálalható összes betű. A problémát szerencsére enyhíti az automatikus helyesírás-ellenőrző, meg egy kis másolás-beillesztés, de azért így is többször át kell olvasnom a megírt bejegyzéseket, hogy kiküszöböljek minden hibát. De hiszem, hogy megéri ez a blog a sok erőfeszítést.