Vigyázzatok magatokra!

Az utóbbi hónapokban egyre többet hallom a következő kifejezést családtagoktól, barátoktól, ismeretlen ismerősöktől: Vigyázz magadra! Ez a jótanács egyszerre esik jól és szomorít el. Mert ugyanúgy tele van szeretettel és törődéssel, mint aggódással és keserűséggel. Az a szomorú igazság, hogy nem számít, hogy mennyire vagyunk körültekintőek – képtelenség kikerülni az élet tartogatta összes veszélyt.

Eddig azzal nyugtattam magam és az engem féltőket, hogy a most még leginkább a Közel-Keletre jellemző terrorizmus Törökország fővárosában nem gyakori. Sajnos ez az állítás már nem helytálló.

Az elmúlt fél évben három robbantás rázta meg Ankarát. A legutóbbi terrortámadás tegnapelőtt történt a város szívében (Kızılay), közel a Güvenpark melletti buszmegállókhoz. A célpont egyértelműen a civil lakosság volt. Mindennapi emberek. Mint te vagy én.

A merénylet 37 halálos áldozatának és több, mint 100 sérültjének fényképei azóta elárasztották a közösségi oldalakat. Az itteni internet szolgáltatás egyébként választásokkor, politikai botrányok idején és az országot érintő terrortámadások után valahogy mindig bizonytalanná válik. Legalább annyira, mint az itt élők jövője.

Tegnap láttam először azokat az arcokat, melyeket vérben áztatott a március 13-ai szomorú vasárnap. A 15 éves gokartozó kisfiúét, angol tanárnak készülő fejkendős egyetemi hallgató lányét, az egyik helyi kosárlabda csapat fiatal kapitányáét, a kétgyermekes anyukáét, a Galatasaray csapatában játszó focista apukájáét, a 6 és fél hónapos magzatát elvesztő súlyosan sérült asszonyét…

Közben politikai karikatúráktól, vezetők erős szavú nyilatkozataitól, hétköznapi emberek szitkozódásaitól, hozzáértők találgatásaitól és fejtegetéseitől harsog a media. De a város csendes. Félelmetesen csendes.

Ami manapsag történik a világban, arra már nincsenek szavak. Káosz van. Az egyik oldalon gyűlölet, elkeseredettség, nincstelenség, korrupció és erőszak. A másikon gazdagság, boldogság, kreativitás, szeretet és jóindulat. De vajon melyik fél kerül ki győztesen ebből az “összecsapásból”?

Azt mondják, hogy reméljük a legjobbakat, de készüljünk a legrosszabbra. Én igyekszem ennek az elvnek megfelelően élni, de tapasztalataim szerint vannak olyan dolgok, amikre lehetetlen felkészülni.

Sok mindent nem tudtam elkepzelni, mielőtt 2008-ban Törökországba költöztem: a mandulával töltött olívabogyó ízét, a fejkendős néni kéretlen tanácsait arról, hogy hogyan lehet könnyen teherbe esni, az orchidea gyökérből készült tejes főzet illatát vagy az érzést, amikor a mindennapok olyan súllyal nehezednek rá az ember mellkasára, hogy reggel alig bír kievickélni az ágyból.

Ma hajnalban ébredtem. Ez amúgy egy elég szokatlan dolog, mert nagyon szeretek aludni, néha ébren is álmodom. Az egyik közeli mecset imára hívó éneke keltett fel. Csípős kora tavaszi hideg volt. Elbotorkáltam a nappaliig, hogy az ablakot kinyitva jobban halljam az élőben felcsendülő szívszorító dallamot, mely eltért a szokásostól. Nemcsak azért, mert nem egy recsegő felvétel volt, hanem mert azt jelentette, hogy valakit temettek.

Tekintve, hogy ma 2016. március 15-e van, szerettem volna valami felemelő dologról írni. Valami nemesről. Valami szívet melengetőről. De sajnos ez nem sikerült. Majd talán legközelebb.

Ismét bomba robbant a török fővárosban

Utoljára frissítve: 2016. február 18.

Egy újabb álmatlan éjszaka vár ránk, ankaraiakra… A 2015. október 10-ére tervezett béketüntetésen bekövetkezett terrortámadás után ma, 2016. február 17-én török idő szerint 18 óra 31 perckor ismét bomba robbant a fővárosban.

Az alaposan megtervezett támadás a török haderő parancsnokságok katonai rangban lévő és civil dolgozóit a munkaidő lejártával hazaszállító gépjárműveket célozta meg. A bomba egy parkoló, kölcsönzött luxusautóban volt elrejtve Ankara (katonai) központjában, pár száz méterre a parlamenttől. A merényletben életét vesztett elkövető szíriai származású volt.

A pánik elkerülése érdekében a török kormány hírzárlatot rendelt el, ezért az a bombatámadás helyszínéről nem tudosíthatnak előben a TV adók és tilos a közvetlenül a támadás után készült felvételeket leadni, valamint az áldozatok majdani temetéséről közvetíteni.

Az áldozatok és sérültek száma folyamatosan növekszik, jelenleg 28 halottról és 61 sérültről lehet hallani, akiket több kórházba szállítottak.

Mi éppen vacsoráztunk, amikor a tőlünk kb. 4 kilométerre bekövetkezett robbanás zaja elért hozzánk. Az épülettel együtt egy kicsit mi is megremegtünk, mert abban a pillanatban már tudtuk, hogy valami szörnyűség történt. Sajnos az ilyen események az elmúlt pár évben megsokszorózodtak itt Anatóliában. Csak remélni tudom, hogy ez a tendencia nem folytatódik, de valljuk be, hogy ennek elég kicsi a valószínűsége.

A kép forrása: CNN Turk

Sokkban a törökországi amerikai közösség

Ti mit gondoltok, ha azzal kezdem, hogy tegnap halál közeli élményben volt részem, akkor az túlságosan hatásvadász? Na, majd meglátjuk!

Utoljára frissítve: Február 3. (22:25)

Szóval 2013. február elsején, péntek délután (török idő szerint) 1 óra 13 perckor egy önmagát is feláldozó merénylő közreműködésével megint robbantás volt Ankarában, az amerikai nagykövetség egyik bejáratánál. Annak ellenére, hogy ketten meghaltak, és többen megsebesültek, a hír nem igazán köszön vissza a magyar sajtóban. Ha pedig igen, akkor is tévesen. Az Origón például azt írják, hogy (péntek délután helyett) csütörtök délelőtt történt a robbantás. Kedves origós munkatársak, nem tudom pontosan, hogy milyen forrást használnak, de nem ártana átváltani egy megbízhatóbbra. Rengeteg olyan magyar él Törökországban, aki kiválóan beszéli a nyelvet, és nem veti meg a tisztességes munkát sem – esetleg lehetne őket szponzorálni.

A miheztartás végett: Egy csendes reggel szülte gondolat

Épp akkor, amikor túlságosan kezdek aggódni az anyagi helyzetünk, az áremelések, az új adórendszer, a munkanélküliség vagy a súlyom miatt, történik valami, ami teljesen átrendezi a világnézetemet. Ebben sokat segít, hogy már több mint három éve élek egy olyan országban, ahol a kurd kisebbség szeparatista törekvései és a kormány ezzel szembeni erőteljes ellenállása miatt minden nap lehet erőszakos eseményekről hallani.

A Törökország keleti részén tanyázó, automata puskákkal, robbanóanyagokkal és pokolgépekkel felfegyverzett terrorista / szabadságharcos csoportok (attól függ ugye, hogy honnan nézzük) gyakran támadnak az ott lakókra vagy az arra járőröző katonai csoportokra, és rendszeresen szerveznek gránátos és Molotov-koktélos akciókat a nagyobb török városokban. Az effajta tevékenységek itt évente több száz áldozatot követelnek.

Az ankaraiak (beleértve a férjemet és engem) eddig ebből nem sokat észleltek. A két nappal ezelőtti bombatámadás viszont megrázta még a világsajtót is. Mivel az incidens „csupán” három halottat és pár tucat sebesültet hagyott maga után, a hírre sokan fel sem kapták a fejüket. Az élet amúgy is megy tovább, nekünk is be volt táblázva a napunk.

Tegnap elkísértük a férjem nagymamáját egy kórházi vizsgálatra, és amíg az ultrahang eredményére vártunk, egy súlyosan sérült fiatal férfit toltak be CT-re. Először csak a hatalmas nyakmerevítőre, a kórházi ágy szélére akasztott három élénkpiros vérrel teli tartályra és a rám meredő csövekre lettem figyelmes. A férjem halkan odasúgta a fülembe:
– Ne nézz oda!

Önkéntelenül vetettem még egy röpke pillantást a vörösre festett, nem mindennap elém táruló képre. Ekkor vettem csak észre a kórházi eszközök alól éppen csak kilátszó, mesterséges komában tartott embert, aki egy felismerhetetlenségig összeroncsolódott testben küzdött az életben maradásért.

A folyóson várakozók abbahagyták a pletykálást, a légtér teljesen elcsendesült. Így tisztán hallottam a tőlem pár méterre álló nővérkék halk párbeszédét:
– Mi történt?
– A tüdejét darabokra szakította a tegnapi robbanás. Soha nem fog teljesen felépülni.

Azt mondják, hogy élet megy tovább… Csak nem mindenkinek ugyanúgy.

Hát ezt is megértük: Bomba robbant Ankarában

Ankarát is elérték a keletebben oly népszerű bombatámadások. Miattunk nem kell aggódnotok, itt minden rendben. Mi messze lakunk attól a környéktől, ahol az efféle politikai és egyéb erőszakos incidensek történnek (Kızılay).

Alper Ismen fotója. Forrása és több információ:
Origo: Legkevesebb tizenöten megsérültek egy ankarai robbanásban.