Macskák a mecsetben – képgaléria

Az alábbi fényképek az isztambuli Aziz Mahmud Hüdayi Mecsetben készültek Arif Hudaverdi Yaman jóvoltából, aki az Anadolu Hírügynökségnél dolgozik. A mecset arról lett ismert, hogy az azt vezető imám megnyitotta kapuit a kóbor macskák előtt. A képek tanulsága szerint ezt az ott imádkozó hívők sem vették rossz néven.

Kétszeres macskatulajdonosként teljes meggyőződéssel állítom, hogy az állatok közelsége jobbá és boldogabbá tesz minket. Mert nagyon jól tud esni például, amikor az ember reggel felébredve hanyatt fordul, és rögtön rámászik a mellkasára egy kis doromboló szőrgombóc.

A korábbi bejegyzéseim között találtok még több macskaságot.

Lapozz, ha szeretnél még több képet látni.

Nagytakarítás, vér és hús: Eszmefuttatás az Áldozati Ünnepről és az önidentitásról

Eddig félig-meddig tudatosan kerültem el a török vallási ünnepek bemutatását. Nem mintha nem akartam volna, de úgy voltam vele, hogy aki azért olvassa a blogomat, mert érdekli az ország és a kultúra, az már úgyis tisztában van vele, hogy mi és miért folyik itt ilyenkor, és én nem tudnék neki sok újat mondani. Aki pedig az én életem iránt érdeklődik, az meg úgyis csak annyit tud a hagyományokról, amennyit elmesélek, tehát nem lesz hiányérzete.

Az Ankarában eltöltött 4 esztendő viszont mostanra ebből a szempontból is megtette a hatását, annyi élményt és információt sikerült felhalmoznom, hogy azokat már nem vagyok képes többé magamban tartani. Persze ilyenkor fennáll a veszélye annak, hogy nem tudom igazán érdekesen bemutatni az eseményeket, mert az egykor idegen, és néha elég bizarrnak tűnő szokások mára már az életem részévé váltak.

Mivel majdnem egy éve megkaptam a török állampolgárságot is, így nemcsak érzelmi szinten, hanem technikailag is a második hazámmá vált Törökország, így nem vethet rám követ senki, amikor tiszta szívből szeretem, vagy épp kritizálom. Furcsa ezt kimondani, mert elég hosszúnak tűnő út vezetett idáig.

Talán nem árulok el nagy titkot, amikor elmondom, hogy én nem azért költöztem ide, mert ellenállhatatlan vágyat éreztem az ország – akkor még számomra szinte teljesen ismeretlen – bája, az itt élő emberek közvetlensége vagy a kereszténytől nagyon sok mindenben eltérő iszlám vallás iránt, esetleg mert meg akartam teremteni az anyagi biztonságomat. Egyszerűen csak ide volt kötve a török szerelmem, így egy hosszadalmas döntési folyamat végén pikk-pakk, jöttem én is.

Eleinte nem volt egyszerű az élet, főleg, hogy én amúgy is alapból elég szkeptikusan és hideg fejjel szemlélődöm a világban. Az meg, hogy minden közvetlen kötődés nélkül belecsöppentem egy idegen, ráadásul közel-keleti országba, rátett erre egy jó pár lapáttal. Nálam nem nyúlt túl hosszúra az az időszak, amikor a kivándorló mindent meseszerűen lát az „új hazájában”, és néha ordítani tudtam volna sok olyan dologtól, amire ma már csak legyintek.

Visszatérve az eredeti témánkhoz, engedjétek meg, hogy meséljek egy kicsit a muszlim világban épp most zajló Áldozati Ünnepről. A kép forrása: Bargello.

Terepszemle: Macskalesen egy kedves török angóra cicával

Itt van az ősz, itt van újra. A tavaszi fáradtságot sikeresen átmentettem erre az évszakra is, de aki pihenés helyett egész nyáron dolgozik, az ne is számítson másra. Viszont egytől egyig megérkeztek az eddig szabadságon lévő kollegák, így visszatértünk a részmunkaidős kerékvágásba, ami kevesebb pénzzel, viszont több szabadnappal jár. Utóbbiak java részét sikerült eddig alvással töltenem, de mára már annyira kipihentem magam, hogy muszáj egy új bejegyzéssel jelentkeznem, különben nem hagyna aludni a bűntudat.

A napokban megint összefutottam Cukorfalattal, akit szívem szerint lekaptam volna az ablakpárkányról, hogy jól megnyomogassam, de végül győzött a józan ész, aminek köszönhetően karmolás nyomok helyett egy pár aranyos képpel távoztam a helyszínről. Íme!

Kiscica a hátizsákban

Anyu, kérlek, vigyetek el engem is magatokkal a piacra. Ígérem, jó leszek, és nem foglalok el nagy helyet. És majd segítek hazacipelni a zacskókat. Légyszi! Aput már megkérdeztem, és ő igen mondott. Szóval mehetek?

További képek Muffinról:
Gyerek még nincs, macska már van
A vámpír éjszakája

Alvó Bombay macska, avagy a kis gömböc

Amikor kint röpködnek a mínuszok, Muffin szeret egész nap a kanapén heverészni. Néha lábait az égbe dobva, néha kényelmesen elterülve, néha a hátát megtámasztva pihen, esetleg a saját lábait vagy farkát átölelve picikére gömbölyödik.

A vámpír éjszakája

Rohamos tempóban növekszik az utcáról befogadott kis fekete párducunk. Olyannyira, hogy a fogai már nem is férnek a szájába. Ha van igény helyes cicás képekre, majd még teszek fel egy párat a közeljövőben.

Egy tehén és egy bárány beszélget

Az egyik török napilapban találtam egy jópofa viccet, remélem, hogy nektek is tetszik. A fordítást alább megtaláljátok.

“Felkészültem az idei télre. Lenyírtam a bundámat, és kötöttem magamnak egy pulóvert.”

Muffin: Gyerek még nincs, macska már van

Ha egy friss házaspárnak egy éven belül nincs gyereke, az itteniek általában arra gondolnak, hogy valamelyik fél nem kompetens. Mivel mi három évvel ezelőtt házasodtunk össze, már az otthoniak is gyakran jönnek az „Na és mikor lesz kisbaba?” kérdéssel. Erre a válaszunk rendszerint: „Akkor, ha majd megunjuk egymást”. Örömmel jelentem, hogy ez az állapot még nem jött el.

Komolyra fordítva a szót… azért néha bennünk is feltör az utód iránti elemi ösztön, de jelenleg túl sok időt, energiát és pénzt emészt fel a közös jövőnk megalapozása. Mert bizony nem könnyű manapság talpon maradni, különösen ha a házaspár egyik fele külföldi. De azért igyekszünk, megy ez lépésről lépésre. Addig is gyakorolunk az újdonsült macskánkon.

Nemrég az utcán találtunk egy alig pár hónapos, lesoványodott, de még így is csodaszép, éjfekete Bombay kiscicát. Mivel egy 6-8 nagyobb és vadabb macskákból álló csoport részeként tengette napjait, és testén több sebesülés is látható volt, nem volt szívünk az utcán hagyni.

Úton útfélen: Otthontalan háziállatok

Arra a megállapításra jutottam, hogy Törökországban nemcsak Isztambul van tele kóbor macskákkal. Itt, a fővárosban is látunk legalább egy tucat elveszett, kitett vagy az utcán született kisebb-nagyobb cicát az esti sétáink folyamán. Ezek egyikét sikerült lencsevégre kapnom még régebben.

Sokan tesznek ki ivóvizet az utcára, és a napi betevő is biztosítva van az itteni szemétszállítási „rendszernek” köszönhetően. Azt mondanom sem kell, hogy jó pár állatvédő szervezet is foglalkozik a témával – legfőképp a facebookon. A kóbor állatok többsége nagyon kedves és szép tiszta, de azért mindenhol akad egy-egy legyengült, beteg és vadabb jószág is.

Mert szép, hófehér török cicákból sosem elég

Kedves hölgyeim és uraim! Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek Gabriellát, akivel a tavalyi tengerparti nyaralásunk alkalmával volt szerencsém megismerkedni. Gabriella rettentően közvetlen, és mindent elkövet, hogy állandóan a figyelem központjában legyen. Ezt folyamatos nyávogással és hihetetlenül gyors ölbe kucorodási kísérletekkel igyekszik elérni – legtöbbször sikeresen. Egyébként meg Pamut anyukája.

Egy elragadó Török Van Cica: Fotógaléria

Van egy olyan érzésem, hogy nagy örömet szerzek a mai bejegyzéssel a macska rajongóknak, ugyanis egy 50 telefonos képből álló galériával készültem.

Fotográfus: Petra, értsd Jómagam.
Modell: Pamut, értsd a nagyi cicája.

Pamut szeret evés után órákig heverészni a kényelmes ágyon, persze csak akkor, ha az még nincs bevetve. Ezután általában kimegy játszani egy kicsit az erkélyre, hogy a földön henteregve jól bepiszkítsa hófehér szőrét. Az eseménydús napot pedig – egy tipikus házi cica módjára – magát tisztára nyalogatva zárja.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Május végi pillanatképek: Ankara, Törökország

Az elmúlt napokban az esőfelhők sokszor átvették a hatalmat a napsugarak felett. Ki is használtuk a záporok utáni friss levegőt, és tettünk egy jó kis sétát a környékünkön.

Önlábkép:

A tavaszi záporeső az amúgy rejtőzködő életmódot folytató csigákat is kicsalogatta a bokrok alól:

Egy kis szieszta után: Pamuk, a Török Van

Pamuk (magyarul Pamut) egy 4 éves, hófehér Török Van cica, aki a nagyinál lakik. Beletelt egy kis időbe, hogy hozzám szokjon, de azóta a tenyeremből eszik, és nagyon várja, hogy meglátogassam. Múlt szombaton a kamerával is megbarátkozott, így sikerült róla egy-két jófajta közelit csinálnom. A képeken jól látszik Pamuk nyugodt természete, szép felemás szemei és hosszú, pihe-puha szőrzete.

A fajta nevét a Délkelet-Törökországban található Aratát-hegység lábánál fekvő Van tóról kapta, de az efféle macsekok mára a világ minden részén megtálalhatóak. Állítólag a török van nem fél a víztől, de erről Pamuk nyilvánvalóan nem hallott. Talán azért, mert az anyukája angóra? Nahát, nem könnyű bekategorizálni ezeket a macskákat. 🙂

Vess egy pillantást a többi képre is!

Tavaszi szél: Kislibák a nagyvárosban

Az elmúlt napokban nagy érdeklődéssel figyeltem az egyik kedvenc parkomban végbemenő változásokat. A tavaszi nagytakarítás keretében megmetszették a fákat, kicserélték a mesterséges tó vizét és beindították a szökőkutakat. Ma reggel pedig örömmel nyugtáztam, hogy kislibák is születtek.