Mi folyik Törökországban? Élő beszámoló a 2016-os katonai puccskísérletről

Azt javaslom, hogy vészhelyzet esetére minden Törökországban tartózkodó magyar állampolgár mentse el és írja is le magának az itteni magyar kirendeltségek éjjel-nappal hívható ügyeleti telefonszámait.

Ankara: 0533 699 36 94
Isztambul: 0533 375 87 15

2016. 07. 15 – péntek

23:00

Már lassan fél órája köröznek a katonai repülőgépek Ankara felett olyan alacsonyan, hogy a sötétben is tisztán ki lehet venni a körvonalaikat. Mikor felettünk szállnak el, akkora zaj van, hogy nem halljuk egymás szavát.

Isztambulban a katonaság (Jandarma) lezárta a Boğaziçi és Fatih Sultan Mehmet hidakat, Ankarában pedig Kızılayt.

23:08

Binali Yıldırım török miniszterelnök közleményéből azt tudtuk meg, hogy a török katonai erők egy csoporta megkísérelte megtámadni a legfontosabb kormányzati épületeket.

23:14

Helikopterek köröznek felettünk – Çankaya, Ankara.

23:22

A török miniszterelnök élőben beszélt a Haber Türk TV riporterével, amíg le nem keverték, hogy bejelentsék a török szárazföldi erők (Türk Sılahlı Kuvvetleri) hivatalos e-mail címéről érkezett közleményt, mely szerint a katonaság átvette a kormánytól Törökország irányítását.

23:30

A bejelentés után Bekir Bozdağ török igazságügyi miniszter beszél előben, cáfolva a katonaság bejelentését, biztosítva a lakosságot arról, hogy a megmozdulás elfojtása érdekében minden tőlük telhetőt megtesznek.

Az internet szolgáltatás akadozik, mindenki igyekszik az interneten hozzájutni a legfrissebb hírekhez. Nemcsak a Facebook tölt be nagyon lassan, hanem a WordPress is, ezért nem tudom olyan gyorsan frissíteni ezt a bejegyzést, mint amennyire szeretném.

Ankarában az éttermek bezártak, a bárokból és kocsmákból kiszűrődő zene elhalkult. A szomszédos házból taps hallatszott a katonai puccs bejelentése után, a távolból lövések és szirénák hangja töri meg a lakóövezeti utcán uralkodó csendet.

23:44

Megint Binali Yıldırım miniszterelnök beszédét adja a TV, aki szerint nem puccsról, hanem csak egy felkelésről van szó, melyet a lehető legkeményebb módon fognak megtorolni.

23:48

Az igazságügyi miniszter beszédét adják, aki a demokrácia és az emberi jogok fontosságáról beszél, és arról, hogy Fethullah Gülen áll a felkelés mögött.

A katonaság lezárta az isztambuli Atatürk reptérre vezető utat. A reptérre tartó repülőgépek visszafordulnak, világszerte törlik az Isztambulba induló járatokat.

A török állami TV (TRT) adása egy időre megszakadt, majd amikor újra közvetíteni kezdtek, a műsorvezető ugyanazt a közleményt olvasta fel, amit korábban adott ki a katonaság, megerősítve, hogy katonai jelenlét van a televízió területén. A többi TV adó eközben folyamatosan előben közvetíti a történéseket.

Mindenki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök közleményére kíváncsi, aki eddig még nem szólalt meg.

Az ankarai özönvízekről

Teljesen Noénak érzem magam, mert tegnap túléltem egy újabb ankarai özönvizet.

Félreértés ne essék, a török főváros közvetlen közelében nincs se folyó, sem pedig tenger. Viszont van egy olyan érzésem, hogy a kedves hozzáértők nem fektettek (itt sem) túl sok időt és energiát a csatornarendszer kiépítése előtt annak szakszerű megtervezésébe. Ezt az állításomat támasztja alá többek között az a tény, hogy Ankara bizonyos kerületeiben folyamatosan kellemetlen szag árad a lefolyókból.

Nyilván mindenhol problémát okoznak a tavaszi zuhatagok, és Ankara mentségére legyen mondva, hogy a tegnapi erőteljes és jégdarabokkal megbolondított esőzés nem mindennapi jelenség volt, és országszerte lehetett tapasztalni negatív hatásait.

Ugyanakkor a fővárosban már egy enyhe zápornál valamivel erősebb esőzéskor is gondok vannak. Ilyenkor az sem segít, ha vízálló cipőt vagy csizmát visel az ember, mert a lejtős utcákon néhol bokamagasságban hömpölygő áradaton való átkeléskor olyat lehet csobbanni, hogy legalább térdig fröccsen a víz. Ez még hagyján, de aluljárók és autóutak válnak használhatatlanná, lebetonozott felületek omlanak be, és a csatornákból kifelé (!) ömlik a víz.

Mindeközben ugyanúgy száguldoznak az autósok, ami nemcsak azt jelenti, hogy az égiekkel együttműködve így magasabb (mondhatni teljesen profi) szinten áztatják el a szerencsétlen gyalogos alsóneműjét is, hanem mert nyilvánvalóan balesetveszélyes helyzetet teremtenek.

De szerencsére tegnap én épségben hazaértem, hogy egy forró zuhany után újfent arra a megállapításra jussak, hogy még mindig a természet az úr.

A képek forrása: Sabah.

Vigyázzatok magatokra!

Az utóbbi hónapokban egyre többet hallom a következő kifejezést családtagoktól, barátoktól, ismeretlen ismerősöktől: Vigyázz magadra! Ez a jótanács egyszerre esik jól és szomorít el. Mert ugyanúgy tele van szeretettel és törődéssel, mint aggódással és keserűséggel. Az a szomorú igazság, hogy nem számít, hogy mennyire vagyunk körültekintőek – képtelenség kikerülni az élet tartogatta összes veszélyt.

Eddig azzal nyugtattam magam és az engem féltőket, hogy a most még leginkább a Közel-Keletre jellemző terrorizmus Törökország fővárosában nem gyakori. Sajnos ez az állítás már nem helytálló.

Az elmúlt fél évben három robbantás rázta meg Ankarát. A legutóbbi terrortámadás tegnapelőtt történt a város szívében (Kızılay), közel a Güvenpark melletti buszmegállókhoz. A célpont egyértelműen a civil lakosság volt. Mindennapi emberek. Mint te vagy én.

A merénylet 37 halálos áldozatának és több, mint 100 sérültjének fényképei azóta elárasztották a közösségi oldalakat. Az itteni internet szolgáltatás egyébként választásokkor, politikai botrányok idején és az országot érintő terrortámadások után valahogy mindig bizonytalanná válik. Legalább annyira, mint az itt élők jövője.

Tegnap láttam először azokat az arcokat, melyeket vérben áztatott a március 13-ai szomorú vasárnap. A 15 éves gokartozó kisfiúét, angol tanárnak készülő fejkendős egyetemi hallgató lányét, az egyik helyi kosárlabda csapat fiatal kapitányáét, a kétgyermekes anyukáét, a Galatasaray csapatában játszó focista apukájáét, a 6 és fél hónapos magzatát elvesztő súlyosan sérült asszonyét…

Közben politikai karikatúráktól, vezetők erős szavú nyilatkozataitól, hétköznapi emberek szitkozódásaitól, hozzáértők találgatásaitól és fejtegetéseitől harsog a media. De a város csendes. Félelmetesen csendes.

Ami manapsag történik a világban, arra már nincsenek szavak. Káosz van. Az egyik oldalon gyűlölet, elkeseredettség, nincstelenség, korrupció és erőszak. A másikon gazdagság, boldogság, kreativitás, szeretet és jóindulat. De vajon melyik fél kerül ki győztesen ebből az “összecsapásból”?

Azt mondják, hogy reméljük a legjobbakat, de készüljünk a legrosszabbra. Én igyekszem ennek az elvnek megfelelően élni, de tapasztalataim szerint vannak olyan dolgok, amikre lehetetlen felkészülni.

Sok mindent nem tudtam elkepzelni, mielőtt 2008-ban Törökországba költöztem: a mandulával töltött olívabogyó ízét, a fejkendős néni kéretlen tanácsait arról, hogy hogyan lehet könnyen teherbe esni, az orchidea gyökérből készült tejes főzet illatát vagy az érzést, amikor a mindennapok olyan súllyal nehezednek rá az ember mellkasára, hogy reggel alig bír kievickélni az ágyból.

Ma hajnalban ébredtem. Ez amúgy egy elég szokatlan dolog, mert nagyon szeretek aludni, néha ébren is álmodom. Az egyik közeli mecset imára hívó éneke keltett fel. Csípős kora tavaszi hideg volt. Elbotorkáltam a nappaliig, hogy az ablakot kinyitva jobban halljam az élőben felcsendülő szívszorító dallamot, mely eltért a szokásostól. Nemcsak azért, mert nem egy recsegő felvétel volt, hanem mert azt jelentette, hogy valakit temettek.

Tekintve, hogy ma 2016. március 15-e van, szerettem volna valami felemelő dologról írni. Valami nemesről. Valami szívet melengetőről. De sajnos ez nem sikerült. Majd talán legközelebb.

Ismét bomba robbant a török fővárosban

Utoljára frissítve: 2016. február 18.

Egy újabb álmatlan éjszaka vár ránk, ankaraiakra… A 2015. október 10-ére tervezett béketüntetésen bekövetkezett terrortámadás után ma, 2016. február 17-én török idő szerint 18 óra 31 perckor ismét bomba robbant a fővárosban.

Az alaposan megtervezett támadás a török haderő parancsnokságok katonai rangban lévő és civil dolgozóit a munkaidő lejártával hazaszállító gépjárműveket célozta meg. A bomba egy parkoló, kölcsönzött luxusautóban volt elrejtve Ankara (katonai) központjában, pár száz méterre a parlamenttől. A merényletben életét vesztett elkövető szíriai származású volt.

A pánik elkerülése érdekében a török kormány hírzárlatot rendelt el, ezért az a bombatámadás helyszínéről nem tudosíthatnak előben a TV adók és tilos a közvetlenül a támadás után készült felvételeket leadni, valamint az áldozatok majdani temetéséről közvetíteni.

Az áldozatok és sérültek száma folyamatosan növekszik, jelenleg 28 halottról és 61 sérültről lehet hallani, akiket több kórházba szállítottak.

Mi éppen vacsoráztunk, amikor a tőlünk kb. 4 kilométerre bekövetkezett robbanás zaja elért hozzánk. Az épülettel együtt egy kicsit mi is megremegtünk, mert abban a pillanatban már tudtuk, hogy valami szörnyűség történt. Sajnos az ilyen események az elmúlt pár évben megsokszorózodtak itt Anatóliában. Csak remélni tudom, hogy ez a tendencia nem folytatódik, de valljuk be, hogy ennek elég kicsi a valószínűsége.

A kép forrása: CNN Turk

Nemzetközi Bartók Béla Fesztivál és Szimpózium Ankarában

Április 24-en, azaz most pénteken kezdődik meg Ankarában a világhírű zongorista, zeneszerző, tanár és népzenekutató 70. évfordulója alkalmából a Hacettepe Egyetem Konzervatóriuma által szervezett egy hetes Nemzetközi Bartók Béla Fesztivál és Szimpózium.

Az egyedülálló esemény keretében 6 különböző országból közel 70 zenész, táncos és kutató lép fel, illetve tart előadást Törökország fővárosában. A legtöbb programra ingyenes lesz a belépés, de a férőhelyek korlátozott száma miatt egyes programokra előre helyet kell foglalni. A részletekről a fesztivál honlapján tájékozódhatnak az érdeklődő (nem csak) zenebarátok törökül és angolul.

Bartók Béla 1936. november 16-a és 29-e között Mustafa Kemal Atatürk meghívására Törökorszagban tartózkodott, ahol többek között népdalokat is gyűjtött. Gyűjtéseiből könyv is készült, melyet Turkish Music from Asia Minor címmel adtak ki 1976-ban. A könyv 1991-ben megjelent törökül is, magyarra viszont a mai napig nem fordították le.

Hírek és érzések: Helyzetjelentés Törökországból

Ez az írásom 2013. június 5-én megjelent a Határátkelőn is, valamint szerepelt az Index főoldalán.

Az elmúlt napok kánikulába hajló fülledt melege után tegnap különösen hűvös és szeles reggelre ébredtünk itt, Ankarában. De manapság nem csak az időjárás kiszámíthatatlan errefelé, napok óta kormányellenes tüntetések vannak szinte minden nagyobb török település központjában. Sajnos ezek nagy része véres hajnali összecsapásokban végződik, de csak azért, hogy másnap este újra kezdődhessen.

Nyilván kívülállóként akármennyit is olvas az ember az eseményekről, nem igazán kap tiszta képet arról, hogy a jelenleg zajló demonstrációk milyen módon befolyásolják az itteni emberek életét. És itt most nemcsak a tüntetésekben aktívan részt vevőkről és az azok ellen fellepő rendőrökről beszélek. A gyülekező helyek felé vezető utakat egész nap korlátozzák, az alagutak egy része pedig teljesen le van zárva. A ma reggeli híradóban a főváros egyik központjából (Kızılay) élőben bejelentkező tudósító pedig arról számolt be, hogy a buszmegállóban várakozó, munkába igyekvő emberek kénytelenek maszkot viselni, mert a tegnap este szétszórt gázbombák hatása még mindig érezhető.

Hát, itt tartunk most.
Törökország nagyvárosainak központjaiban nem lehet nyugodtan levegőt venni.
És amint ezeket a sorokat gépelem, hallom a tegnap este óta Ankara fölött cirkáló rendőrségi helikopterek egyikét elsuhanni a háztömb felett. Mit mondjak, nem egy felemelő érzés.

Hogy mikor lesz mindennek vége, azt nem tudni. A török miniszterelnök egy hivatalos út keretében külföldre utazott, azt az üzenetet hagyva maga után, hogy egy demokráciában nincs helye az efféle rendbontásnak, tehát ez ellen a kormány következetesen fel fog lépni. Tekintve, hogy a tüntetésekben országszerte több tízezer ember vesz részt, nem hiszem, hogy ez a fajta hozzáállás sok jót fog maga után vonzani.

Vihar utáni (előtti?) csend

Az utóbbi hetekben mindketten nagyon sokat dolgoztunk a férjemmel, így igazából csak tegnap tudatosult bennünk, hogy mi folyik az országban.  Egy pár nappal ezelőtt az egyik isztambuli parkban kezdődött minden egy békés demonstrációval, melynek keretében egy marék elszánt fiatal letáborozott a városközpontban lévő utolsó zöld övezetben, hogy azt ne tudják az illetékesek egy újabb bevásárlóközpont félépítéséért elpusztítani. Ezt a hivatalos szervek persze nem nézték jó szemmel. A miniszterelnök lekicsinylően beszélt az ily módon tiltakozókról, a rendőrség pedig erőszakkal próbálta őket eltávolítani a helyszínről.

Sokkban a törökországi amerikai közösség

Ti mit gondoltok, ha azzal kezdem, hogy tegnap halál közeli élményben volt részem, akkor az túlságosan hatásvadász? Na, majd meglátjuk!

Utoljára frissítve: Február 3. (22:25)

Szóval 2013. február elsején, péntek délután (török idő szerint) 1 óra 13 perckor egy önmagát is feláldozó merénylő közreműködésével megint robbantás volt Ankarában, az amerikai nagykövetség egyik bejáratánál. Annak ellenére, hogy ketten meghaltak, és többen megsebesültek, a hír nem igazán köszön vissza a magyar sajtóban. Ha pedig igen, akkor is tévesen. Az Origón például azt írják, hogy (péntek délután helyett) csütörtök délelőtt történt a robbantás. Kedves origós munkatársak, nem tudom pontosan, hogy milyen forrást használnak, de nem ártana átváltani egy megbízhatóbbra. Rengeteg olyan magyar él Törökországban, aki kiválóan beszéli a nyelvet, és nem veti meg a tisztességes munkát sem – esetleg lehetne őket szponzorálni.

Ahol még a fenyőfának is szeme van: karácsony egy iszlám országban

A múlt pénteki hóeséskor még reménykedtem, hogy fehér karácsonyunk lesz, de sajnos idén sem volt szerencsénk. Ezúton üzenem újfent az égieknek, hogy nagyon örülnék neki, ha jövőre be tudnának időzíteni december végére egy jó kis hóesést. Ha ez nem megoldható, akkor legalább esőt ne küldjenek, mert nem valami felemelő érzés karácsony reggelén a pocsolyákat kerülgetve munkába igyekezni. Törökországban  ugyebár december 25-e és 26-a is munkanap, így a szeretet ünnepe elég sokat veszít a jelentőségéből.

De azért nem csüggedek. Hiszem, hogy a karácsony szelleme nem a körülményekben, hanem a a szívemben lakozik, tehát akkor is képes megnyilvánulni, ha az ünnepeket a családomtól távol, egy iszlám országban töltöm. És legalább készülődés közben bármikor leszaladhatok egy kis sóért vagy cukorért a boltba, mert nyitva vannak az üzletek.

Ami pedig a fát, az adventi koszorút és egyebeket illeti, egy pár napos utánajárással ezeknek a beszerzése is simán megoldható. Ankarában például már december elején ellepik a műfenyők és a nagy részben kínai gyártmányú díszek a boltokat. De ha ezek nem elégítik ki az igényeinket, akkor érdemes ellátogatni egy nemzetközi üzletlánc (pl. a Praktiker, IKEA, Kipa) képviseletébe. Igazi, vágott fát is lehet keresni, de nem érdemes. Cserepeset viszont talán igen, bár az is ritkaságszámba megy. A házak udvarán viszont vannak fenyők rendesen, az egészen picinykéktől a több tíz méteresekig, és ezeket a szilveszterre készülve előszeretettel dekorálják is a törökök.

Ha egy nagyobb városban élünk, akkor érdemes ellátogatni a már december első hetében megkezdődő karácsonyi vásárokra és összejövetelekre is, melyek a nagykövetségeken és nemzetközi iskolákban kerülnek megrendezésre. Ezeken lehet találni jó minőségű, házi készítésű karácsonyi lapokat, díszeket és finomságokat, na meg persze egy-két barátot is, akikkel később aztán össze tudunk jönni az egyik nagy bevásárlóközpontban, hogy megcsodáljuk a stílusos díszeket vagy a giccsparádét.

Az alábbi képekkel kívánok békés, boldog karácsonyi ünnepeket mindenkinek, aki idetévedt! Becsüljétek meg azt, amitek éppen van, még ha az szerintetek az nem is túl sok – hiszen minden csak viszonyítás kérdése!

Úton hazafelé: Augusztusi pillanatképek Ankarából

Mivel az elmúlt hetekben többen is csatlakoztak a lassan, de biztosan gyarapodó Nagy Utazás közösséghez, úgy érzem, hogy itt az ideje egy kicsit részletesebben bemutatni a várost, ahol immár több mint 4 éve élek. Mivel nem kenyerem a statisztikákban és a száraz tényekben való turkálás, így inkább fényképekkel és néhány frappánsnak szánt, de nagy valószínűség szerint kissé sablonosra sikeredett megjegyzéssel készültem.

Az alábbi fotókat a telefonommal készítettem múlt péntek délután munkából hazafelé sétálva, ami egyébként egy kb. 40 perces, kisebb-nagyobb emelkedőkkel és lejtőkkel tarkított esemény, és rendszerint a nap fénypontja – de csak addig, amíg haza nem érek. Mivel a képek csak a város egy bizonyos részét mutatják be, ne vonjatok le messzemenő következtetéseket belőlük, aki a több tízemeletes házakkal megtűzdelt lakótelepekért vagy az óvárosokért van oda, az is talál Ankarában kedvére való helyet.

A munkahelyem a csendes és viszonylag újépítésű Gaziosmanpaşa kerületben van, valahol az Atakule bevásárlóközpont és a Kocatepe mecset között.

Parkolóhelyet találni ezen a városrészen sem könnyű, így az utcák széleit ellepik az álló autók, a házak előtt nem ritkán két-, néha három soros formációt is felvéve.

Csak erős idegzetűeknek: A kívül-belül és keresztben-kasul is bearanyozott szálló

Nem tudom, hogy nálatok mi a helyzet időjárás-ügyileg, de itt (Törökország fővárosában) tikkasztó hőség van. A tágra nyitott ablakok ellenére áporodott levegő lengi be a lakást, kint pedig kegyetlenül perzselnek a napsugarak. Az enyhe szellő vagy a ventillátor is csak a meleg levegőt tologatja egyik helyről a másikra. Én személy szerint már attól is leizzadok, ha a távirányítóért nyúlok. Ilyenkor legszívesebben strandolna az ember. Csakhogy valakinek dolgozni is kell…

Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyalogló távolságban lakom a munkahelyemtől, így a dolgos hétköznap reggeleket egy 40 perces laza sétával indítom, melynek vége felé igencsak megtornáztatják azok a fránya emelkedők az elkényelmesedett vérkeringésemet.

Az utolsó pár száz métert néha elég nehézkesen mászom meg, de ilyenkor elégtételt ad, hogy megcsodálhatom az itt elhelyezkedő hotel aranyosan pompázó domborművein megcsillanó napsugarak játékát. Az épület nem szűkölködik részletekben, szerintem a tervezéskor arra gondolt az építész, hogy akkor most jól bepótolja, amit Törökország elvesztett az itt kimaradt klasszikus művészeti korszakok miatt. Szerintetek sikerült neki? És ti megszállnátok itt?

Tavaszi pillanatképek: Ankara, Törökország

Én személy szerint nagyon vártam már a tavaszt, mert sokkal könnyebb kiverni a csipát reggelenként a szememből, ha szikrázó napsütésre és madárcsicsergésre ébredek. És munka után hazafelé sétálva legalább tudok egy-két fényképet készíteni, mert még mindig fenn van a nap.

A jó időnek és a hosszabb nappaloknak persze nem csak én örülök. Egyre több embert látni kéz a kézben andalogni az utcákon esténként, és a belvárosi zöldövezetek is egész nap dugig vannak. Itt például a Hattyúk Parkjában üldögélő sokaságot csodálhatjátok meg.

Ankara madártávlatból

Gondoltam, megosztok egy-két nekem nagyon tetsző képet a külvárosi lakótelepek kockaházairól. A következő fotók december végén készültek Pisti jóvoltából, aki Judittal együtt már egy pár hónapja szorgalmasan jár hozzám török órákra. A képek alapján is jól látszik, 2011-ben gyönyörű, fehér karácsonyunk volt.

Az idei hó: Februári pillanatképek Ankarából

Az elmúlt napokban kb. öt embert láttam elcsúszni és/vagy elesni, beleértve jómagamat is. Ne aggódjatok, nem lett semmi bajom, szépen ki vannak párnázva a csontjaim. 🙂

Most megint hó alatt szuszog Ankara. Szerencsére mi nagyon jó helyen lakunk, gyalog is el tudunk intézni mindent. Sajnálom is az úton keresztbeforduló rutinos minibusz és taxi sofőröket, akik sehogy sem tudják megmászni a friss hóval borított emelkedőket, amiket én pár perc alatt örömittasan hódítok meg. El is tölt ilyenkor a büszkeség, és némi kárörvendés, hiszen itt általában nem a gyalogos, hanem az autós az úr.

Ha még több, borongós időben készített és enyhén homályos (de azért hangulatos) képre vágysz, akkor azokat alább megtalálod.

Ahol édes az élet: Mutatós török desszertek

Az úgynevezett gazdasági válság Törökországba való begyűrűzése után itt is felélénkültek a kis és nagyvállalkozások. Manapság is kb. félévente cserélődnek az emeletes házak aljában helyet kapó üzlethelyiségek bérlői, mi pedig mindig nagy érdeklődéssel várjuk, hogy az átépítés után milyen árengedmények és ingyenes promóciós termékek sülnek ki az aktuális helyből.

Nemrég fedeztük fel ezt a cukrászdaként is funkcionáló újonnan nyílt pékséget (törökül: fırın), ahová becsalogatott minket a friss péksütemények illata.