Hogy készül és mit szimbolizál a török tea?

Egy 2016-os statisztika kimutatta, hogy Törökországban fogy a legtöbb tea a világon, fejenként évente 3.16 kg.

A törökök hagyományosan két egymásra helyezett kanna segítségével készítenek teát, általában az étkezések után, nagy mennyiségben. Az alsó, nagyobb teafőzőben felforralt víz melegének hatására lassan párolják meg a felső, kisebb kannában lévő fekete teafüvet. Az így keletkezett sűrítményből és vízből aztán ízlés szerint töltenek újra és újra a tulipán alakú kis üvegpoharakba, majd jóízűen szürcsölve fogyasztják el a tűzforró italt, melynek elkészítési módja a mondás szerint a családot szimbolizálja.

A kép forrása: MNN

Az anyós olyan, mint a forrásban lévő víz. Folyton buzog és hallatja a hangját. Ha nem vagyunk óvatosak, akár ki is buggyanhat.

A feleség olyan, mint a teafű. A forró víz melegében felhevül, ennek hatására szépen lassan megpárolódik és erős, zamatos tea lesz belőle.

A férj olyan, mint a teáspohár. Részben a forró vízből kap, részben a teasűrítményből. Fontos, hogy egyensúlyban legyen, mert ha túl gyenge vagy túl erős lesz a tea, akkor nem annyira ízletes.

A gyerek olyan, mint a cukor. Megédesíti az italt, de ha túl sok van belőle, akkor elveszi az ízét. Ha pedig valaki hozzászokott, hogy cukor nélkül issza a teát, annak egy is túl sok.

A sógornő olyan, mint a teáskanál. Időnként jön, kavar egy kicsit, majd elmegy.

Az após olyan, mint a poháralátét. Nem ártja bele magát a buzogásba vagy a párolódásba, csupán felfogja a kilöttyenő folyadékot, és megkíméli a környezetet annak negatív hatásaitól. De ha megtelik, akkor ki kell üríteni, különben mindent elronthat.

Egy ankarai teázóban készült ez a kép jó pár évvel ezelőtt.

Én elkészítés előtt egy szűrőben mindig átöblítem a teafüvet szobahőmérsékletű vízzel, hogy megszabaduljak az apró levelektől, és azok ne a pohárban kössenek ki végül. Amikor felteszem főni a teát, nem forró vizet öntök a felső kannába, hanem megint csak szobahőmérsékletűt. Az elején pár percig forralom az alsó kannában lévő vizet, majd lejjebb veszem a hőmérsékletet, és várok még kb. 10 percet, hogy jól kiázzon a teafű. Ezzel a módszerrel tovább tart az elkészítés, de a végeredmény a szakavatottak szerint finomabb lesz.

Ha vékony üvegfalú pohárból kortyolunk, melynek nincs füle, ügyeljünk arra, hogy úgy emeljük azt a szánkhoz, hogy az ujjaink a szánk jobb és bal oldalán legyenek. Ha az állunk alatti részen van a hüvelyujjunk, azt a pohár falán keresztül is égetni fogja a forró tea.

Afiyet olsun!

Tipikus török reggeli

Nem sokszor áll el a szavam, de ezt a képet nézegetve úgy érzem, hogy nem kell semmit hozzátennem. Szerintem a látvány magáért beszél.
UI: Nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek!

Kép forrása: Breaky Breakfasts.

Őszi programajanló, 2013

Mostanában annyi török vonatkozású magyarországi kiadványról és programról hallok, hogy csak kapkodom a fejem. Ezek többsége a fővárosban összpontosul, amely remek lehetőséget nyújt a vidékieknek arra, hogy összefogjanak, nyakukba vegyék az országot, és felugorjanak egy napra (esetleg egy egész hétvégére) Budapestre. Mert miért is ne? Elvégre közelebb van, mint Törökország.

Kezdetnek vegyük például a Magyar Konyha magazin októberi számát, mely több mint 20 oldalon keresztül foglalkozik török étkezési szokásokkal és ínyencségekkel, bemutatva jó pár receptet is. Ráadásul a lapszám elektronikus verzióját interneten is meg lehet vásárolni, tehát ki sem kell mozdulnunk otthonról, hogy átérezzük a közel-keleti nyüzsgés és kényelmesség rendhagyó kombinációját.

A budapesti Iparművészeti Múzeumban pedig (nem csak) az Oszmán Birodalom remekműveit tekinthetjük meg egy állandó kiállítás kereteben, melyet “Az iszlám művészet emlékei” névre kereszteltek a szervezők.

Egy egyszerű, de nagyszerű baklava recept

Kedves kiéhezett olvasóim! Ma Simonné Pammer Lívia jóvoltából egy baklava receptet fogok megosztani veletek, fogadjátok szeretettel!

“Már hét közepén motoszkált bennem, hogy kellene valami finomat sütni hétvégén, és mivel már annyira hiányoztak a finom török ízek, gondoltam sütök baklavát. Olyan receptet szerettem volna, amit már valaki kipróbált, kaptam is egy kedves hölgytől egyet, amit aztán végül meg is sütöttem, bár nem egészen úgy, ahogy írva volt. Mindig érzésből sütök, soha nem méregetek ki semmit, max a piskótatésztához. 🙂

Előkészítettem a hozzávalókat: margarint, rétestésztát, a diót, mandulát, mézet, kristálycukrot, citromlevet és egy csipetnyi fahéjat.

Dióm és mézem mindig van otthon, ezért csak a rétestésztát kellett beszereznem. A rétestésztából kettőt leraktam a tepsi aljára és meglocsoltam az olvasztott margarin egy részével. Nem áztattam el nagyon, csak próbáltam úgy, hogy mindenhova kerüljön, bár kenőtollal egyenletesebb lett volna, a legközelebbit úgy csinálom.

Török örömök: Óda az angyalhaj tésztához

Úgy néz ki, hogy a február nagy része tanulással és evéssel telik itt, a Nagy Utazás blogon. De nem panaszkodom, ugyanis ez a két tevékenység a kedvenceim közé tartozik. Szóval a halpultos bejegyzés és a középfokú török nyelvvizsga feladatsorok után ma egy újabb jóízű cikkel készültem, melyben a kadayıf-ról lesz szó.

A kadayıf egy rendkívül vékony tésztaféle, mely más nemzetek konyhájában angyalhaj (angolul angel hair) néven fut, és általában sósan, amolyan spagettiszerűen van  elkészítve. Törökországban viszont leginkább édesen tálalják. Ez a közel-keleti ételkülönlegesség természetesen több formában is előfordul. Az egyik legkedveltebb variációt künefe-nek hívják, mely egy krémsajttal megtöltött, majd sütőben megsütött, kör alakú angyalhaj desszert. Egy másik elkészítési mód, amikor pisztáciát vagy diót szórnak a tésztába, majd azt feltekerik és megsütik, azután pedig meglocsolják cukorsziruppal (kadayıf sarma). Néha pedig megtöltik minden jóval, és olajban kisütik (kadayıf dolma). Ezeket az édességeket tálaláskor sokszor tejszínkrémmel vagy hagyományos török fagyival ékesítik.

Frissen készült, kilóra mért nyers kadayıf-ot a kis tésztaboltokban (yufkacı) lehet kapni, de ha előre megsütött, pár centi vastag, ropogós lapokat szeretne az ember, azokat is árulják majdnem mindegyik közértben. Sőt, manapság már mélyhűtött verziót is lehet találni.

A tengeri herkentyűk kedvelőinek: Halas pult Ankarában

Törökországban rengeteg mindent lehet szeretni. Az én listámon például a természeti adottságok és az emberek életszeretete mellett dobogós helyen áll a gasztronómia. Kedvelem a magyarhoz közel álló ízeket, az otthonitól nagyon különböző aromájú sajtokat, a sok friss zöldséget és gyümölcsöt, valamint az ezekből készült ételeket. Az sem utolsó, hogy szinte minden étteremből és kisebb közértből lehet házhozszállítást kérni. Sőt, egy pár éve a nagyobb áruházláncok boltjaihoz ingyenes mini busz járatok is voltak, de manapság ezeket már ritkán látni.

Vásárlás közben sokszor ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy elővegyem a telefonomat, és készítsek egy pár képet a számomra érdekes dolgokról. A minap épp ezeket böngésztem, és megakadt a szemem a tucatnyi halpultos fotón. Nem azt mondom, hogy Magyarországon sehol sem lehet friss tengeri herkentyűket kapni, de a törökországi kínálat még mindig magasan veri az otthonit. Ankara például az ország közepe táján helyezkedik el, mégis hetente többször töltik fel az egyik kedvenc áruházunk halstandját, ahol egy kis borravalóért a dolgozók kibelezik, megpucolják, megtisztítják és kifilézik a vevő által kiválasztott példányokat. Csak arra érdemes odafigyelni, hogy a pult másik oldalán álló alkalmazott lássa is, amint a kikészített tálcára tesszük az aprót. Ami pedig a tengerhez közelebb fekvő települések halpiacait illeti, azokat csak az erős idegzetűeknek ajánlom, mert elkepesztően változatos és hatalmas mennyiségű kínálattal lehet arrafelé találkozni.

Ha az árakra is kíváncsiak vagytok: jelenleg 1 török líra 123 forintnak felel meg, ennyivel kell tehát beszoroznotok a kis táblácskákon látható számokat.

Fő a változatosság: Amikor a kultúrák egy szalámiban találkoznak

Gondoltam, megörökítem az utókornak ezt a Polonez márkájú, a helyiek szerint magyar szalámi stílusban készült felvágottat, amely egy törökországi élelmiszer áruház polcán várja a multikultúrára vágyó vásárlókat. A csomagolás nem mellesleg lóherével van díszítve, ami ugyebár egy jellegzetes ír jelkép.

A mennyei édességek listájáról: A varázslatos künefe

Ennek a ropogós szálas tésztából készített, selymes krémsajttal töltött, ízletes tejszínkrémmel megpakolt (máskor tradicionális török fagyival felszolgált) és finomra őrölt pisztáciával megszórt édességnek a neve: künefe. Ha nem haragszotok, most nem bonyolódnék hosszadalmas leírásokba az édesség származásáról és történelméről, viszont nem tudtam megállni, hogy közöljem ezeket az étvágygerjesztő fotókat, amik ugye elvileg többet mondanak 1000 szónál. Nos?

Egy újabb érdekes étel-különlegesség: Édes kolbász

Az egyik ismerősünk révén nemrég szert tettünk egy pár kiló friss édes kolbászra (törökül: tatlı sucuk). Bár ennek a diós, szőlőmelasszal bevont finomságnak picit furcsán hangzik a neve, és a megjelenése sem túl étvágygerjesztő, higgyétek el nekem, megéri kipróbálni. Főleg, ha Elazığ-ból származik, ami országszerte híres a finom szőlőjéről.

Vendégváró finomságok: Töltött szőlőlevél és sajtos lepény

Három év kitartó keresés után megtaláltuk a város legízletesebb töltött szőlőlevelét (törökül: yaprak sarma) áruló kis boltocskát, ami a szomszéd épület aljában tálalható. Ha jól van megcsinálva, a vékony, olívaolajba áztatott mérgeszöld szőlőlevél és az abba csomagolt, mennyeien fűszerezett rizses töltelék szinte elolvad az ember szájában. Információink szerint egy török háziasszony készíti ezt az igen munka- és időigényes finomságot egy titkos, ősi recept alapján. 🙂

Ennek az ételnek kóstoltam már a kapros-rizses és a citromlével meglocsolt, húsos-rizses verzióját is, és szerintem mindegyik nagyon finom. Megbízható saját recepttel még nem szolgálhatok, és ha lenne, akkor sem adnám ki a kezeim közül. Hehe. Szóval most be kell, hogy érjétek a képekkel. Jó étvágyat!

Sajtból van a félhold: A hagyományos török reggeliről

Sajnos a hétköznapi rohanásban nem igen jut rá időnk, de hétvégenként bizony mi is szívesen áldozunk a hagyományos török reggeli becses oltárán, ami egyébként pénztárcától függően egy vagy többféle sajtból, zöld és fekete (magozott vagy magozatlan) olívabogyóból, paradicsomból, uborkából, esetleg szalámiból és kolbászos tükörtojásból áll. Néha egy-egy jól nevelt börek is hozzácsapódik a rutinos török háziasszonyok terülj-terülj asztalkájához, de ezt már nehéz épp ésszel és átlagos méretű gyomorral felfogni. Ja, és persze nem hiányozhat a vaj, a lekvár és a méz sem.

Ahol édes az élet: Mutatós török desszertek

Az úgynevezett gazdasági válság Törökországba való begyűrűzése után itt is felélénkültek a kis és nagyvállalkozások. Manapság is kb. félévente cserélődnek az emeletes házak aljában helyet kapó üzlethelyiségek bérlői, mi pedig mindig nagy érdeklődéssel várjuk, hogy az átépítés után milyen árengedmények és ingyenes promóciós termékek sülnek ki az aktuális helyből.

Nemrég fedeztük fel ezt a cukrászdaként is funkcionáló újonnan nyílt pékséget (törökül: fırın), ahová becsalogatott minket a friss péksütemények illata.

A világhírű magyar szalámi és a török sucuk

A híres-neves magyar szalámi bizony bármely törökországi hentes pultban megtalálható. Legalábbis az a változat, amit az itteni cégek termelnek ki. A török „magyar szalámiban” persze nyoma sincs sertéshúsnak vagy paprikának. A termék állaga és íze leginkább a Magyarországon kapható párizsira hasonlít, és néha meg pisztáciát is tartalmaz.

Az is érdekes, hogy a törökök szinte soha nem fogyasztják frissen a szalámi és kolbászféléket. A husik evés előtt mindig eltöltenek egy-két percet egy forró serpenyőben. Ennek egyik ízletes példája az alábbi képen látható kolbászos lágy tükörtojás, avagy sucuklu yumurta:

Gabona, élesztő és cukor: Frissítő helyzetjelentés

Szomorúan jelentem, hogy az élet kegyetlenül megfosztott attól az osztálytársamtól, aki oly nagylelkűen nyújtott érdekes vizuális szórakoztatást. Mivel B. és húga azerbajdzsáni (ahol az oroszon kívül egy török nyelvjárás a hivatalos nyelv), gyorsan haladnak a tanulással, és átkértek magukat egy felsőbb osztályba.

Azért nem panaszkodom, minden nap tartogat valami érdekességet. Szerdán például arra jöttem rá, hogy különös képességem van az anyai érzések felébresztésére számomra ismeretlen emberekben. Gyorsan tálaltam magamnak egy algériai pótanyukát az osztályban.

A tanulás most már nem okoz különösebb problémát, csak egy kényelmes fotel meg egy strapabíró hátsórész kell hozzá, és hát szerencsére errefelé mindkettőből akad. Azért néha nem árt egy-két pohár frissítő fahéjas boza, ami egy krémes, bulgurból készített, tipikusan közép-keleti ital. A receptet alább megtalálod.

Boza bulgurból és rizsből

Hozzávalók:

• 120 g bulgur
• 30 g rizs
• 2,4 liter víz
• 225 g kristálycukor
• 1/2 teáskanál friss élesztő
• 1 teáskanál fahéj

Elkészítés:

Az alaposan megmosott bulgurt és a rizst tegyük egy edénybe, majd öntsük fel vízzel és áztassuk be éjszakára. Másnap forraljuk fel a keveréket, majd (lecsökkentve a tűzhely hőmérsékletét) hagyjuk 2-3 órán át gyöngyözve főni. Közben folyamatosan pótoljuk az elfőtt vizet, amíg a bulgur és a rizsszemek szét nem esnek.

A szétfőtt gabonamasszát préseljük át egy szitán, hogy finom pürévé váljon. A pürét azután tegyük vissza a lábosba és adjunk hozzá cukrot, majd folyamatosan kevergetve hagyjuk, hogy felforrjon. Így főzzük 2-3 percig. Ezután a tűzhelyről levéve, hagyjuk kihűlni.

Az élesztőt keverjük össze 1-2 evőkanál langyos vízzel és egy csipetnyi cukorral. Várjunk egy kicsit, amíg a széndioxidtól buborékos nem lesz a folyadék felszíne. Ezután az élesztőt adjuk a cukros bulgur- és rizspüréhez, majd legkevesebb nyolc órán át gézzel letakarva hagyjuk, hogy a boza fermentálódjon. (A javasolt fermentációs idő igen eltérő lehet, és néhány órától, akár három napig is terjedhet.)

A felszínen szaporodó buborékok is jelzik, hogy a boza elkészült. Ezután a kész bozát pohárba öntve, őrölt fahéjjal megszórve tálalhatjuk. Adhatunk hozzá pirított csicseriborsót is.

Recept forrása: Food & wine.