440 pár cipő: A nők ellen elkövetett erőszakról és az agressziókezelésről


Egy nem mindennapi installációt alakított ki Vahit Tuna török művész Isztambul egyik központi helyén, Beyoğlu kerületében. 440 pár cipőt erősített fel két épület falára, hogy felhívja a figyelmet a nők ellen irányuló családon belüli erőszakra. 440 török nő halt meg 2018-ban ennek következtében.

A török sajtóban gyakran lehet hallani a családon belüli erőszakos cselekmények áldozatairól, akik túlnyomó részben nők. Számuk évről évre növekszik.

2019 augusztus 18-án egy kávéházban vágta el a 38 éves Emine Bulut torkát a volt férje a 10 éves kislányuk előtt. A férfi állítása szerint nem tetszett neki, amit az asszony a lányuk felügyeleti jogával kapcsolatban mondott neki, ezért támadta meg őt a magával hozott késsel. Az eset azért is keltett nagy visszhangot, mert felkerült egy videó a közösségi oldalakra, amin hallható, ahogy a vérrel borított asszony kétségbeesetten kiabál, hogy nem akar meghalni. A videót elhomályosították, de a képsorok így is megrázóak.

440 yanköse main-4

Jók ezek a figyelemfelhívó kampányok, az inspiráló beszédek és a hatásos poszterek. De igazából nem érnek semmit, ha nem jár melléjük egy-két gyakorlati tanács. Egy rövid útmutató.

Hiába élünk egy modern, úgynevezett civilizált világban. Az emberek képesek űrhajókat kezelni, de a saját érzelmeiket és agresszivitásukat nem. Ez nem normális dolog. A düh és a feszültség persze természetes, de ha ezeket az érzelmeket elfojtjuk magunkban, az hosszú távon nemcsak ránk van negatív (akár végzetes) hatással, hanem a környezetünkre is. Meg kell tanulni ezeket elengedni.

Én úgy gondolom, hogyha kimondasz valamit, az elszáll a levegőben. Ha nem beszélsz róla, akkor örökre lerakódik benned.

Az emberek többsége bezárkózik és nem beszél a problémáiról. Nem kommunikálja a környezete felé, ha valamin nem képes túllépni. Még talán saját magának sem ismeri ezt be. Nem bízik másokban, mert fél, hogy elítélik. Hogy kibeszélik. Kérdem én, hogy tényleg olyan fontos, hogy a szomszéd mit gondol rólad? Fontosabb, mint a saját testi és szellemi épséged? Dehogyis.

Merjünk kommunikálni, keressük azoknak az embereknek a társaságát, akik támogatnak. Igenis vannak ilyenek – például én. Már attól is jobban leszel, ha kimondod azt, ami bánt vagy frusztrál. Még akkor is, ha nem hallja senki, csak te. De ha ez valamiért neked túl nehéz, akkor próbáld meg levezetni a feszültséget. Alkoss. Hallgass zenét. Kertészkedj. Tarts állatot. Sírj. Nevess. Főzz. Sportolj.
Mi az, ami neked segít? Te hogy birkózol meg a negatív érzésekkel?

A fent említett installáció az alábbi címen tekinthető meg:
Ömer Avni Mahallesi
Meclis-i Mebusan Caddesi
Tütün Han No: 85
Kabataş 34427
Beyoğlu / İstanbul

A kép forrása: Yanköşe

 

Kicsoda Şakir Gökçebağ?


Şakir Gökçebağ 1956-ban Denizliben született, Isztambulban tanult szépművészetet, 2001 óta pedig Hamburgban él és alkot. A képek forrása: http://www.sakirgokcebag.com

04 Sakir Gokcebag  Bővebben…

Sevgililer Günü kutlu olsun, avagy áldott szerelmesek napját!


Aigul Igembayeva munkáival kívánok mindenkinek nagyon boldog Bálint, vagy ha úgy tetszik Valentin napot. Akinek éppen nincs párja, azt pedig arra kérem, hogy legyen szíves ma stílusosan megajándékozni magát valamivel.

112 stock-vector-istanbul-postcard-design-in-vector-161812934

Bővebben…

Aslan, a fémből készült oroszlán


10 hónapig tartott az Isztambulban élő Selçuk Yilmaz török szobrásznak, hogy megalkossa ezt a 4000 darabból összeállított és 250 kg-ot nyomó hatalmas fémoroszlánt. Nem tudom, hogy mi késztette a művészt arra, hogy több ezer órát töltsön el kisebb-nagyobb fémdarabok méretre vágásával, majd azok körültekintő összehegesztésével, de most biztos elégtétellel tölti el a tudat, hogy az alábbi fényképek szépen lassan bejárják az egész világot. A szobor egyébként Aslan nevet kapta, ami törökül oroszlánt jelent.

Bővebben…

Az aranyozott és kőbe vésett görögök


Találtam egy két kallódó képet, amit még anno az AnkaMall-os kiállításon lőttem. Ebben a sorozatban láthatjátok Homérosz mellszobrát, egy pár dombormű-utánzatot, a hatalmas Góliátot és a pláza bejárata előtt álldogáló rusztikus Trójai falovat.

Ősi görög viseletek törökországi kiállítása

Bővebben…

Törökország nemzeti hőse: Atatürk képgyűjtemény


Kedves olvasó! Ha van olyan fotód, amin egy kreatív szobor, festmény, metszet, vagy mozaik formájában látható Musztafa Kemal Atatürk szikár alakja, akkor azt küldd el a neveddel, a fotó helyszínével és dátumával együtt, és én azt beteszem a jövőben várhatóan majd szép naggyá bővülő gyűjteményünkbe. Saját alkotás? Az is jöhet!

Bővebben…

Figyelem, extravagáns szobor eladó


Emlékeztek arra a szerzői és fogyasztóvédelmi jogokról szóló bejegyzésre, amiben említettem egy régiségboltot? Az üzletbe eddig még nem mertünk belépni, de a kirakatról sikerült csinálnom egy-két ízléses képet! Megvallom, hogy a kis  bolt ablakában álló, lecsúszott tógával pózoló, csupán egy kézzel rendelkező, félmeztelen és fejetlen, életnagyságú női alak nem hagyott hidegen. Nem is beszélve a testéből kiálló miniatűr repülőkről, és az azok mellet csordogáló vérről, amit csak közelebb lépve vettünk észre.

Lehet, hogy velem van a baj, de ez a művészeti alkotás nekem nem igazán tűnik antiknak. Az árcédula viszont sokkoló volt, olyannyira, hogy nem is tudom felidézni a pontos összeget. Te bevállalnál ilyesmit dekorációként? Esetleg ruhafogasnak? 🙂