Máig emlékszem arra a napra, amikor ledőltek a Világkereskedelmi Központ tornyai. Az persze máig vitatott, hogy vajon az amerikai kormány, a világ vezetőiből álló Illuminati vagy egy afganisztáni barlangban élő mindenre elszánt terrorista volt az incidens hátterében. Ez viszont nem változtat azon, hogy a tőlünk távol történő dolgok is erőteljesen tudják befolyásolni a mindennapi életünket.
Az épp aktuális terrorista tevékenységekről a médiának köszönhetően szinte azonnal értesülhetünk, és a politikusok is szívesen emlegetik a szeptember 11-ei szerencsétlenséget, amikor alapvető szabadságjogokat sértő törvényeket szeretnének beiktatni. Na de most nem is ez a lényeg.
Az elmúlt évek során rengeteg külföldivel találkoztam. Az első pár hónapban például tucatnyi afgán fiatallal jártam nyelviskolába. Soha nem fogom elfelejteni a padtársam könnyben úszó szemeit, ahogy arról mesélt, mennyire hiányzik neki a családja, és hogy alig várja, hogy gyógyszerészként végezve hazatérhessen. Mivel a háború után az afganisztáni közoktatási rendszer (is) romokban állt, a tehetősebb szülőkkel rendelkező fiatalok családjukat hátrahagyva Törökországba jöttek tanulni. Osztálytársaim többsége egy éves nyelvi előkészítő után az orvosi egyetemen folytatta tanulmányait, hogy diplomát szerezve visszatérjen hazájába.
Nagy utazás 