Aigul Igembayeva munkáival kívánok mindenkinek nagyon boldog Bálint, vagy ha úgy tetszik Valentin napot. Akinek éppen nincs párja, azt pedig arra kérem, hogy legyen szíves ma stílusosan megajándékozni magát valamivel.
Hogyan szavazzunk Törökországból
Magyarország ankarai konzuli hivatalának tájékoztatóját szeretném megosztani mindazokkal, akik azt tervezik, hogy Törökországból szavaznak majd az április 6-án tartandó magyarországi parlamenti választásokon.
Tisztelt Választásra Jogosult Magyar Állampolgárok!
Nagykövetségünk a következőkről szeretné tájékoztatni a 2014. évi április 6-ra kiírt országgyűlési választásokon szavazási jogukat gyakorolni kívánó magyar állampolgárokat.
A választások során a szavazás módja a magyarországi állandó (bejelentett) lakcímmel rendelkezők (lakcím kártyájukon magyarországi cím szerepel), és nem rendelkezők esetében eltér. A külképviseleten történő szavazáshoz a magyarországi lakcímmel rendelkező választóknak kérniük kell a külképviseleti névjegyzékbe történő felvételüket. A magyarországi lakcímmel nem rendelkezők levél útján szavaznak, amihez először szükséges regisztrálniuk a központi névjegyzékbe. Bővebben…
Tipikus török reggeli
Nem sokszor áll el a szavam, de ezt a képet nézegetve úgy érzem, hogy nem kell semmit hozzátennem. Szerintem a látvány magáért beszél.
UI: Nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek!
Kép forrása: Breaky Breakfasts.
Aslan, a fémből készült oroszlán
10 hónapig tartott az Isztambulban élő Selçuk Yilmaz török szobrásznak, hogy megalkossa ezt a 4000 darabból összeállított és 250 kg-ot nyomó hatalmas fémoroszlánt. Nem tudom, hogy mi késztette a művészt arra, hogy több ezer órát töltsön el kisebb-nagyobb fémdarabok méretre vágásával, majd azok körültekintő összehegesztésével, de most biztos elégtétellel tölti el a tudat, hogy az alábbi fényképek szépen lassan bejárják az egész világot. A szobor egyébként Aslan nevet kapta, ami törökül oroszlánt jelent.
Boldog(?) pedagógus napot Törökország!
Épp a vasárnapi újság egyik mellékletét készültem elfogyasztani a reggeli tejeskávém mellé, amikor az annak címlapján lévő mélyvörös, diónagyságú betűk ráébresztettek arra, hogy ma, november 24-én tartják a pedagógus napot Törökországban. Ilyenkor a napilapokat ellepik a szebbnél szebb virágcsokrokról készült képek és megható idézetek lengik be a közösségi oldalakat. Ennek ellenére én úgy gondoltam, hogy jókívánságokkal való dobálózás helyett inkább kihasználom ezt az alkalmat arra, hogy elmondjak nektek egy történetet.
A minap épp az utolsó simításokat hajtottam végre a vacsorán, amikor a férjem csengetése kiugrasztott a tűzhely mellől. Tűkön állva vártam, hogy felérjen a harmadikra, és megbeszéljük, hogy kinek milyen napja volt, de sajnos nem sikerült rögtön kikérdeznem, mert éppen telefonon beszélt… és beszélt, és beszélt, és még többet beszélt. Egy óráig fel-alá járkált a lakásban, egy ismerősét próbálta nyugtatgatni.
Miközben megettük a felmelegített vacsorát, megtudtam, hogy a férjem egyik munkatársa nagyon rossz passzban van, mert már fél éve nem látta a feleségét. Nem vesztek össze, nem váltak el. A nőt csupán kihelyezte a munkahelye keletre. Munkahely alatt itt most állam bácsit kell érteni, a nő ugyanis tanár.
Őszi programajanló, 2013
Mostanában annyi török vonatkozású magyarországi kiadványról és programról hallok, hogy csak kapkodom a fejem. Ezek többsége a fővárosban összpontosul, amely remek lehetőséget nyújt a vidékieknek arra, hogy összefogjanak, nyakukba vegyék az országot, és felugorjanak egy napra (esetleg egy egész hétvégére) Budapestre. Mert miért is ne? Elvégre közelebb van, mint Törökország.
Kezdetnek vegyük például a Magyar Konyha magazin októberi számát, mely több mint 20 oldalon keresztül foglalkozik török étkezési szokásokkal és ínyencségekkel, bemutatva jó pár receptet is. Ráadásul a lapszám elektronikus verzióját interneten is meg lehet vásárolni, tehát ki sem kell mozdulnunk otthonról, hogy átérezzük a közel-keleti nyüzsgés és kényelmesség rendhagyó kombinációját.
A budapesti Iparművészeti Múzeumban pedig (nem csak) az Oszmán Birodalom remekműveit tekinthetjük meg egy állandó kiállítás kereteben, melyet “Az iszlám művészet emlékei” névre kereszteltek a szervezők.
Ki nevet a végén?
A török cserediákok, sorozatok és éttermek szépen lassan begyűrűznek Magyarországra is, melynek következtében egyre jobban teret hódít a nyelv és kultúra. Tapasztalatom szerint ez ellentétes érzelmeket vált ki az otthoniakból. Egyesek örömmel nyugtázzák, hogy nem kell többé külföldre menni, hogy megtapasztalják a legendás török vendégszeretetet, mások pedig félnek attól, hogy a keleti ízekkel együtt beáramlik majd az iszlám vallás és látásmód is.
Ez a jelenség persze nem új keletű. A különböző gazdasági, katonai és politikai közösségekbe való belépés után a határok megnyíltak a többi tagállam lakosai előtt. Az internet elterjedése után ledőltek az információáramlás korlátai, még jobban elkezdtek keveredni a népek és kultúrák. Lehet azon vitatkozni, hogy ez jó vagy rossz, de ez nem változtat a tényen, hogy erőteljes külső beavatkozás nélkül az úgynevezett globalizáció folyamata megállíthatatlan. A mai világban pedig nagyon kevés olyan ország van, melynek vezetlői nem félnek bevállalni radikális lépéseket.
Dergin Tokmak: A mankókkal táncoló (videó)
A Németországban, török szülőktől született Dergin Tokmak napjai nagy részét tolószékben tölti, mert pici gyerekként egy betegség következtében részlegesen lebénult. És bár ettől kezdve fizikailag korlátozva volt, az álmai továbbra is szárnyaltak.
12 évesen elkezdett break táncolni, majd összeállt négy másik fiatallal, akikkel fellépett több német TV adásban is. 2004-ben pedig a Cirque Du Soleil egyik előadójaként mutatkozott be, akikkel utána körbeutazta a világot.
Azt mondanom sem kell, hogy az évek során Dergin rengeteg, nem csak mozgáskorlátozott ember példaképévé nőtte ki magát, dokumentumfilmek készültek róla és tavaly egy könyve is megjelent.
Török nyelvtan külföldieknek, magyarul
Ezt a török nyelvkönyvet (eredeti címén Yabancılar için Türk dilbilgisi) 2001-ben adták ki, de ma is nagyon sokat lehet belőle tanulni, mert az itt korábban leközölt tananyagok többségével ellentétben ebben találhatóak nyelvtani magyarázatok is – ráadásul magyarul.
A több, mint 300 oldalas könyv rengeteg alapvető témát lefed, a hangtantól elkezdve, a toldalékokon át, egészen a török mondatok felépítésének logikájáig. Az igeidőket viszont nem veszi át egyenként, inkább időnként felhoz azokból egy-egy példát. Ez a kezdőknek persze okozhat egy kis fejfájást, de valljuk be, hogy bárhogy is állunk neki egy új idegen nyelv megtanulásának, az nem könnyű, mert minél jobban ássuk bele magunkat, annál inkább rájövünk, hogy milyen sok mindent nem tudunk még. Tehát érdemes az elején többféle különböző forrást használni.
Az én véleményem egyébként az, hogy a nyelvtanuláshoz csak két dolog szükséges: idő és elszántság. Ha minden nap rendszeresen foglalkozunk valamivel, akkor is megtanuljuk azt, ha nem akarjuk. Van, aki gyorsabban, van aki lassabban, de ez a végeredmény szempontjából egyáltalán nem fontos. Én azt tanácsolom, hogy felejtsétek el a nyelvérzékkel kapcsolatos maszlagot, ha meg akartok, igenis meg tudtok tanulni törökül.
A kiadvány eme digitális verziójának megjelenése egyébként enyhén szólva sem kifogástalan, de olvasható, és a benne foglaltatott tömérdek információ bőven kárpótolja a tanulni vágyót.
Jó tanulást!
A kép forrása: Museo Libro Gardel.
Hírek és érzések: Helyzetjelentés Törökországból
Ez az írásom 2013. június 5-én megjelent a Határátkelőn is, valamint szerepelt az Index főoldalán.
Az elmúlt napok kánikulába hajló fülledt melege után tegnap különösen hűvös és szeles reggelre ébredtünk itt, Ankarában. De manapság nem csak az időjárás kiszámíthatatlan errefelé, napok óta kormányellenes tüntetések vannak szinte minden nagyobb török település központjában. Sajnos ezek nagy része véres hajnali összecsapásokban végződik, de csak azért, hogy másnap este újra kezdődhessen.
Nyilván kívülállóként akármennyit is olvas az ember az eseményekről, nem igazán kap tiszta képet arról, hogy a jelenleg zajló demonstrációk milyen módon befolyásolják az itteni emberek életét. És itt most nemcsak a tüntetésekben aktívan részt vevőkről és az azok ellen fellepő rendőrökről beszélek. A gyülekező helyek felé vezető utakat egész nap korlátozzák, az alagutak egy része pedig teljesen le van zárva. A ma reggeli híradóban a főváros egyik központjából (Kızılay) élőben bejelentkező tudósító pedig arról számolt be, hogy a buszmegállóban várakozó, munkába igyekvő emberek kénytelenek maszkot viselni, mert a tegnap este szétszórt gázbombák hatása még mindig érezhető.
Hát, itt tartunk most.
Törökország nagyvárosainak központjaiban nem lehet nyugodtan levegőt venni.
És amint ezeket a sorokat gépelem, hallom a tegnap este óta Ankara fölött cirkáló rendőrségi helikopterek egyikét elsuhanni a háztömb felett. Mit mondjak, nem egy felemelő érzés.
Hogy mikor lesz mindennek vége, azt nem tudni. A török miniszterelnök egy hivatalos út keretében külföldre utazott, azt az üzenetet hagyva maga után, hogy egy demokráciában nincs helye az efféle rendbontásnak, tehát ez ellen a kormány következetesen fel fog lépni. Tekintve, hogy a tüntetésekben országszerte több tízezer ember vesz részt, nem hiszem, hogy ez a fajta hozzáállás sok jót fog maga után vonzani.
Vihar utáni (előtti?) csend
Az utóbbi hetekben mindketten nagyon sokat dolgoztunk a férjemmel, így igazából csak tegnap tudatosult bennünk, hogy mi folyik az országban. Egy pár nappal ezelőtt az egyik isztambuli parkban kezdődött minden egy békés demonstrációval, melynek keretében egy marék elszánt fiatal letáborozott a városközpontban lévő utolsó zöld övezetben, hogy azt ne tudják az illetékesek egy újabb bevásárlóközpont félépítéséért elpusztítani. Ezt a hivatalos szervek persze nem nézték jó szemmel. A miniszterelnök lekicsinylően beszélt az ily módon tiltakozókról, a rendőrség pedig erőszakkal próbálta őket eltávolítani a helyszínről.
Úgy gondolják, erkölcstelenek vagyunk
Megjelent: 2012. augusztus 01-én a Határátkelőn
Négy éve élek Törökország fővárosában (Ankarában) a férjemmel és az egy évvel ezelőtt örökbe fogadott fekete macskánkkal. Első körben megosztom az én történetemet, valamint megpróbálkozom egy halvány képet adni Törökország lakosságáról és földrajzáról, megspékelve azokat egy-két szaftos részlettel. Az államot átfogóan bemutatni sajnos akkor sem tudnám, ha akarnám, mert az hatalmas és elképesztően sokszínű, tele ellentmondásokkal és szélsőségekkel.
A kezdetek
A férjemmel az esküvőnk előtt másfél évvel ismerkedtünk meg az interneten. Ő egyébként apai ágon orosz, anyai ágon görög származású, de török állampolgár. A családja nagy része ma már muszlim vallású, de ő megmaradt kereszténynek.
Amikor 2008 nyarán ideérkeztem, akkor még sem a nyelvet, sem az ittenieket, sem magát az országot nem ismertem igazán. Csak annyit tudtam, hogy nekem a férjem mellett a helyem. Azóta is nagyon boldogok vagyunk együtt. A hasonló cipőben járókat azért óvatosságra intem. Hogy miért, arról lentebb olvashattok.
Szóval mi először azt terveztük, hogy Magyarországon fogunk élni, de aztán családi okok miatt végül mégis Törökország mellett döntöttünk. Máig úgy hiszem, hogy helyesen.
Lépesről lépésre
Az első pár évet háztartásbeliként főleg nyelvtanulással töltöttem. Időnként dolgozgattam ezt-azt: foglalkoztam internetes adás-vétellel, és számítógépes grafikai munkáim is akadtak. Ezek egyike sem volt igazán hosszú életű. Takarítónői vagy pincérnői állás persze lett volna, de úgy voltunk vele, hogy azért a kevés pénzért amúgy sem érné meg.
Azóta letettem a felsőfokút, megkaptam a török állampolgárságot, és van egy jó állásom, ami lehetőséget ad arra, hogy tavaly november óta én legyek a családfenntartó, amíg a férjem iskolába jár. Részmunkaidőben dolgozom, ami mellett hetente párszor nyelvórákat is adok.
Dr. Riskó Nagy László londoni konzul levele a Magyarországról való kijelentkezésről
Szeretném röviden összefoglalni a 2013. március 1-jén hatályba lépett jogszabályváltozás lényegét, illetve megkísérelni eloszlatni az ezzel kapcsolatos félreértéseket.
1. Március 1-jén módosult a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI törvény. A módosítás nem tartalmaz új kötelezettséget. A magyar állampolgárok külföldre távozásakor kötelező kijelentkezését 19 éve hatályos szabály tartalmazza. Március 1-je előtt azoknak, akik ideiglenesen, 3 hónapot meghaladóan költöztek külföldre, kötelezően be kellett jelenteniük a három hónapon túli ideiglenes külföldi tartózkodást, azoknak pedig, akik a végleges külföldi letelepedés szándékával hagyták el az országot, a külföldi letelepedést. Ezek a szabályok közel 20 éve élnek.
Egy egyszerű, de nagyszerű baklava recept
Kedves kiéhezett olvasóim! Ma Simonné Pammer Lívia jóvoltából egy baklava receptet fogok megosztani veletek, fogadjátok szeretettel!
“Már hét közepén motoszkált bennem, hogy kellene valami finomat sütni hétvégén, és mivel már annyira hiányoztak a finom török ízek, gondoltam sütök baklavát. Olyan receptet szerettem volna, amit már valaki kipróbált, kaptam is egy kedves hölgytől egyet, amit aztán végül meg is sütöttem, bár nem egészen úgy, ahogy írva volt. Mindig érzésből sütök, soha nem méregetek ki semmit, max a piskótatésztához. 🙂
Előkészítettem a hozzávalókat: margarint, rétestésztát, a diót, mandulát, mézet, kristálycukrot, citromlevet és egy csipetnyi fahéjat.
Dióm és mézem mindig van otthon, ezért csak a rétestésztát kellett beszereznem. A rétestésztából kettőt leraktam a tepsi aljára és meglocsoltam az olvasztott margarin egy részével. Nem áztattam el nagyon, csak próbáltam úgy, hogy mindenhova kerüljön, bár kenőtollal egyenletesebb lett volna, a legközelebbit úgy csinálom.
Török örömök: Óda az angyalhaj tésztához
Úgy néz ki, hogy a február nagy része tanulással és evéssel telik itt, a Nagy Utazás blogon. De nem panaszkodom, ugyanis ez a két tevékenység a kedvenceim közé tartozik. Szóval a halpultos bejegyzés és a középfokú török nyelvvizsga feladatsorok után ma egy újabb jóízű cikkel készültem, melyben a kadayıf-ról lesz szó.
A kadayıf egy rendkívül vékony tésztaféle, mely más nemzetek konyhájában angyalhaj (angolul angel hair) néven fut, és általában sósan, amolyan spagettiszerűen van elkészítve. Törökországban viszont leginkább édesen tálalják. Ez a közel-keleti ételkülönlegesség természetesen több formában is előfordul. Az egyik legkedveltebb variációt künefe-nek hívják, mely egy krémsajttal megtöltött, majd sütőben megsütött, kör alakú angyalhaj desszert. Egy másik elkészítési mód, amikor pisztáciát vagy diót szórnak a tésztába, majd azt feltekerik és megsütik, azután pedig meglocsolják cukorsziruppal (kadayıf sarma). Néha pedig megtöltik minden jóval, és olajban kisütik (kadayıf dolma). Ezeket az édességeket tálaláskor sokszor tejszínkrémmel vagy hagyományos török fagyival ékesítik.
Frissen készült, kilóra mért nyers kadayıf-ot a kis tésztaboltokban (yufkacı) lehet kapni, de ha előre megsütött, pár centi vastag, ropogós lapokat szeretne az ember, azokat is árulják majdnem mindegyik közértben. Sőt, manapság már mélyhűtött verziót is lehet találni.
Nagy utazás 