Pirkadattól napnyugtáig: A ramadán értelméről

Nemrég egy Dzsibutiból származó ismerősömmel ültünk be egy több szintes ankarai étterembe egy iftar vacsora erejéig. Korán érkeztünk, így volt időnk a rendelés leadása után egy jóízűt beszélgetni, mialatt az enyhén zavart és feltehetően böjtölő pincér háromszor vitte el és hozta vissza az előre kikészített leveses tányérjainkat.

Mindeközben sorra érkeztek az asztalfoglalással rendelkezők, és a zsúfolásig telt földszinti részen olyan hangzavar keletkezett, hogy csak kiabálva lehetett kommunikálni.

Néhány évvel ezelőtt még nagyon megsínylették volna ezt a hangszálaim, de mostanra már olyan edzetté váltak, hogy gond nélkül tudok huzamosabb ideig hangosan beszélni, és szerencsére a mások számára kaotikusnak számító környezetben való koncentrálás sem okoz túl sok problémát.

Sokféle különböző témát érintettünk az este folyamán, de leginkább az maradt meg bennem, amiket a barátnőm az otthoni szokásaikról mondott. Például azt, hogy Dzsibutiban iftar idején konganak az ürességtől az éttermek, mert ott még mindig az a szokás, hogy egy ismerősnél gyűlnek össze vacsorázni az emberek. Persze ez Törökországban is megfigyelhető. De ahogy modernizálódik az ország, úgy csökken a régebben nagyra értékelt a dolgok jelentősége.

Az emberek többsége természetesnek veszi azokat a szokásokat, melyekben felnőtt, és a rohanó hétköznapokban amúgy sem jut rá ideje és energiája, hogy elgondolkodjon rajtuk és azok értelmét kutassa.

Én laikusként úgy szoktam fogalmazni, hogy a ramadán egy úgynevezett “megtisztulás” elérésére tett erőfeszítés. Pirkadattól napnyugtáig az ember nem eszik és iszik, hanyagolja a cigarettát, de még a rágógumit is, és nem hódol semmilyen egyéb testi élvezetnek. Tartózkodik a negatív gondolatoktól és érzelmektől, nem pletykál és még véletlenül sem tesz rosszindulatú megjegyzéseket. A haragosok megpróbálnak megbocsátani egymásnak, a tehetősebbek segítenek a rászorulóknak.

A böjtölő ilyenkor megpróbál nem arra koncentrálni, hogy milyen éhes vagy fáradt. Ennek amúgy sem lenne értelme, hiszen nem szabad panaszkodva magát sajnáltatnia. Kevesebbet fogyaszt, kevesebbet alszik, kevesebbet mozog. Annyi szabadideje van az, hogy el tud merengeni olyan dolgokon, melyeken máskor nem. Talán átértékelni az életét. Rájön dolgokra. Bölcsebb és boldogabb lesz.

Ma van a ramadánt lezáró, úgynevezett cukor ünnep első napja. Ilyenkor szokás szerint összegyűlnek a családok, és egy kiadós étkezés után megbeszélik, hogy ki mennyit hízott vagy fogyott, és kipletykálják még azt is, aki jelen van. Majd összevesznek, hogy utána hamar kibéküljenek, és megegyezzenek abban, hogy mennyire szerencsések. Ha másért nem is, de legalább azért, mert most együtt lehet a család, pár napig nem kell dolgozni vagy el lehet menni egy kicsit nyaralni.

Kép forrása: Yaseen