Nem lepődtem meg túlságosan, amikor egy pár hónapon belül már másodjára hallottam a hírekben, hogy Törökországban a halálozások elsődleges okai a közúti szerencsétlenségek. Évente több embert visznek el az autóbalesetek, mint például a szívbetegségek. Az ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket a száraz adatokon kívül általában a köztéri kamerák által rögzített érzékletes és megdöbbentő videókkal támasztják alá.
Azt már én is megfigyeltem, hogy a törökök gondolkodás nélkül hajtanak be szabálytalanul az egyirányú utcákba, és csak véletlenszerűen használják az indexet kanyarodáskor. Felfestett gyalogosátkelőket csak a legritkább esetekben lehet találni, és a közlekedési lámpák valahogy akkor sincsenek összehangolva. A motorosok a járdán békésen közlekedő iskolások és nénikék között cikázva igyekeznek valamit házhoz szállítani, az autók pedig szó szerint egymás hegyén-hátán parkolnak. Itt parkoloházak nagyon nincsenek, dudálás viszont van dögivel. Főleg, ha az ember ki szeretne állni.
Reggelenként munkába menet sokan futnak az életükért, szóval ember legyen a talpán, aki gyalog próbál valahová eljutni. Azt mondanom sem kell, hogy csak nagyon ritkán látni babakocsival közlekedőket, és három és fél év alatt nem láttam egyetlen mozgássérültet sem. Nem azért, mert itt senki nem használ tolószéket, hanem azért, mert nem merészkednek ki az utcára. Karizmatikus vezetési stílus? Mediterrán vérmérséklet? Keleti kényelmesség? Esetleg káosz és felelőtlenség? Maradjunk abban, hogy egy picit mindegyik.
Az azeri és egyiptomi ismerőseim persze csak röhögnek, hogy ez semmi, azt kéne látnom, ami náluk megy. Ilyenkor felerőltetek egy kedves mosolyt, hogy álcázzam a lelki szemeim előtt felrebbenő horrorisztikus képek miatt érzett kétségbeesésemet.
Nemcsak az ankarai közlekedés, hanem a parkolás is megér egy külön fejezetet a mi kis virtuális könyvünkben. Mivel egy kép többet mond ezer szónál, lássunk most egy kis bemutatót!
Ennek az Audinak a sofőrje úgy gondolta, hogy őt a járda az egész szélességében megilleti. Hogy az a gyalogosoké? Ugyan, ki hallott már ilyet!
A legbosszantóbb abban, hogy az autósok sokszor elfoglalják a járdát, hogy az ember kénytelen a kocsikat az úttestre lelépve kikerülni. Ez egy különösen veszélyes mutatvány télen vagy esőzéskor, mert persze abban a pillanatban, hogy az aszfaltra merészkedünk, általában megjelenik egy másik kocsi, melynek vezetője nagy valószínűség szerint bőszen dudálva igyekszik a tudtunkra adni, hogy ő bizony nem ér rá, esetleg úgy megy el mellettünk, hogy súrolja az oldalunkat.
Sok jó autó kis helyen is elfér.
Ezt a szép széles utat mindkét oldalon ellepték a parkoló autók. Ráadásul jobbra a két soros formációt részesítették előnyben. Lesz is majd nemulass a munkaidő lejártával.
Gondoljátok, hogy ennek a parkolónak a tulajdonosai egy daruval pakolják ki az autót, amikor megérkezik a tulajdonos? Muszáj lesz visszamennem egyszer délután, hogy meglessem a titkukat.
Sajnos Törökországban a biztonsági öv nem divat, a kreatív csomagszállítás viszont nagyon dívik. Főleg keletebbre. A képek forrásai ismeretlenek.
Kb. öt percig tanulmányoztam ezt a kis kereszteződést Ankara belvárosában, ahol álltak az autók, és a gyalogosoknak is piros volt a lámpa.
Itt a motorosok is vagányak. Bár ezeket a képeket az internetről szedtem össze, már én is sokszor láttam, hogy csoportosan ülték meg a bringákat. A másik motoros különlegesség pedig a hátsó részre erősített hangszóró, amiből mindenki örömére tombol a zene. Igyekszem majd az utobbiról képet is szerezni.
Nagy utazás 
A biztonsagi öv mellett a bukosisak sem divat, és sokszor egészen kicsi gyerekeket visznek a motoron, akik alig tudnak kapaszkodni, de mosolyognak és élvezik. 🙂 Egyszer engem is megallitott egy rendör mert hat nem szép dolog, de telefonaltam vezetés közben és be sem voltam kötve. Érdeklödött, hogy tudom-e hogy ez tilos? Mondtam természetesen tudom és sürü elnézést kértem. Megkérdezte, hogy orosz vagyok-e, hat persze, hogy NEM, mondtam magyar. Erre nagy mosolyt követöen elengedett se jogositvanyt nem kért se büntetés… 🙂 Nem csak a közlekedés, hanem a rendöri hozzaallas is különbözik. 🙂
Igen, volt szerencsém Egyiptomban közlekedni… életveszély: ha a körforgalomban balra akarsz menni, nem kell megkerülni azt, túl hosszú lenne, simán lerövidítheted az utad egy egyszerű balra áttal. A sivatagban éjjel nem használnak lámpát, mivel az izraeliek a háborúban a lámpák alapján kerestek célpontot (az nem baj, hogy azóta több évtized is eltelt). Ha valahogy (mondjuk meg világít a Hold) észleled, hogy veled szemben jönni fog egy autó csak villantasz egyet, mintegy jelezve, hogy ott vagy, vegyen észre. Ennyi.
Ennél már csak India rosszabb – azt még nem volt szerencsém élőben kipróbálni.
Nekem van egy kis összehasonlítási alapom, mert nyáron voltam Indiában két hónapot önkénteskedni, most meg Ankarában múlatom az időt Erasmusszal. Igaz Indiában egy világvégi falucskában voltam, így annyira nem volt nagy a forgalom, de bármilyen művelethez dudát használnak, így ha valaki nem siket, egész jó esélyei vannak a túlélésre. Ellenben itt Ankarában a forgalom is jóval nagyobb és hát az alapzaj akkora, ha dudálnak is, nem biztos, hogy felfogom, az nekem szól…
Két kedvencem van, akiket láttam eddig, az egyik egy idős, bajszos bácsika volt, aki valahogy biciklivel merészkedett ki a Sihhiyei piacra, de hogy ne unatkozzon út közben, szikszalaggal egy kis rádiót erősített a kormányra. A másik, amit Petra is írt, a bömbölő hangszórójú napszemcsis, bőrzekés figura, a motor hátsó részére aplikált dobozzal, amiből dől a török rock 🙂 Először azt hittem, hogy pizzás, döneres szállítmány van mögötte, de hamar kiderült, hogy a zene honnan jött.
Igen, a zenélő motorosokat én is rendkívül szórakoztatónak találom. 🙂
En egyiptomban elek es tudnek meselni a kozlekedesrol 🙂 Roviden egyetlen szabaly van itt hogy nincs szabaly 🙂 Meg jo hogy az ellenkezo savok kozott mindig van ilyen aszfalt elvalaszto vagy hogy is mondjam ( eleinte nem ertettem miert, es tok idegesito volt hogy mindig metereket kell menni hogy a U turn-on vissza tudj kanyarodni, de mara el nem tudom kepzelni mennyi baleset lenne akkor ha csak egy felfestet csik lenne a ket ellentetes sav kozott 🙂 ). Kisebb balesetem meg csak egyszer volt hala Istennek, de halalfelelmem van a kisbuszokban. ( Jah, napi szinten egyedul tomegkozlekedek…. Hat ha valaki utalja a BKV-t asszem csak jojjon el Egyiptomba vagy ahogy olvasom Torokorszagba es maris halasabban fog a draga magyar tomegkozlekedesi tarsasagra tekinteni es nagy mosollyal a szajan fizeti ki a havi berletet 🙂
Legalább nem unatkozik az ember, ha elmegy a villany. Csak kiül egy kis pattogatott kukoricával a ház elé, és nézheti az őrült autósokat. 🙂
En voltam Kairoban es valoban felemetes, ahogyan el kell indulni a 6 savos forgalom kozepebe gyalog, a kocsik kozott szlalonozva, mert ha arra varna az ember, hogy valaha is megalljon a forgalom, akkor elete vegeig is varhatna es akkor sem allna meg. 1 nap alatt meg kellett szokni es batornak kellett lenni. Zamalek szigeten azert kicsit jobb volt a helyzet. 🙂
Igen, ha el akarunk jutni egyik pontból a másikba a Közel-Keleten, akkor bizony határozottnak kell lenni – én is sokkal bátrabb vagyok most, mint 4 éve. 🙂 De azért Kairót még nem merném bevállalni…
Jah, es itt alapbol nagyon keves jarda van, vagy nem is tudom jardanak nevezheto-e. De ha van is, mindenki szinte kivetel nelkul az uttest szelen kozlekedik 🙂